2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Próbafúrás a Marson

Egy héttel leszállása után megkezdte próbafúrását a Marson a Phoenix amerikai űrszonda - közölte vasárnap a kaliforniai Pasadénában lévő földi irányítás. Eszkavátorhoz hasonló robotkarja kinyílt és elérte a fagyott talajt.
2008. június 2. hétfő 08:58 - Hírextra
A vörös bolygóra küldött automatalaboratórium fő feladata ugyanis az lesz, hogy az elkövetkező három hónapban, amíg a marsi északi sarkvidéki nyár időjárási viszonyai engedik, a robotkar végén lévő lapáttal mintát vegyen a feltételezhetően vízjeget tartalmazó talajból, a mintát ő maga megolvassza, majd az így nyert vizet elemezve igyekezzék utánajárni annak: alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valaha a marsi víz akár a legprimitívebb életformák hordozására.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei egyébként a leszállás után készült fényképek alapján máris arra gyanakszanak, hogy kimutatható a vízjég jelenléte a landolás helyszínén. A fékezőrakéták fúvókái ugyanis egy részen elfújták a felszínt takaró homok-, illetve porréteget, és így az alatta lévő réteg láthatóvá vált. Ennek a területnek egy része elüt a környezetétől, vagyis jóval fényesebb és világosabb, mint a körülötte lévő anyag. Mindez utalhat vízjég jelenlétére is - vélik az elemzők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását