2024. április 19. - Emma

Bronzérmes lányok

Bronzérmet szerzett a magyar csapat, de Vörös Zsuzsának nem sikerült a görcsöt feloldani. A zárószám előtt a második helyen állt a magyar csapat a budapesti öttusa-világbajnokság női versenyében. Egyéniben Gyenesei Leila állt a legjobban, a nyolcadik hely
2008. május 31. szombat 18:51 - Malina Adrienn
Biztatásban nem volt hiány a Puskás Ferenc Stadion Szoborparkjában. A lelátókon látszólag még kevés ember foglalt helyet, ám annál hangosabban és lelkesebben szurkoltak. A lelkes közönség között ül Albert monaco-i herceg, a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöke is. Monacónak nincs indulója a mezőnyben, úgyhogy a herceg favoritját nem tudtuk meg. Mi viszont négy magyar hölgyért is szoríthattunk.

A reggeli technikai számokat (lövészet, vívás) meglehetősen rosszul kezdték a lányok, de délután a szoborparkban felállított mobil medencében volt lehetőség a javításra. Valamennyi hazai résztvevő kitett magáért, hozta azt, ami tőle elvárható. A magyarok közül a legjobban az egyéni induló Gyenesei Leila úszott, de az ő eredménye nem számított bele a csapat szereplésébe. Vörös Zsuzsa a 4., Máthé Vivien a 10. időt úszta, Tóth Adrienn pedig a 23. helyen végzett.

Jöhetett a negyedik tusa, a lovaglás. Tóth Adrienn szerepelt a legjobban, egy verőhibával és egy másodperces időtúllépéssel, 1168 ponttal teljesítette a lovaspályát. Gyenesei kettőt vert, 1136-tal növelte pontjainak számát, Máthé Vivien három hibával, 1108-cal zárt. A legnagyobb vesztese Vörös Zsuzsanna volt, aki 168 pont verőhibával teljesítette a pályát. Pechére olyan lovat húzott, akivel még a hivatalos lovas sem boldogult a bemutató során.

Összetettben így jelentősen visszaesett. Gyenesei ugyanakkor szépen felzárkózott és a nyolcadik helyről vágott neki a 3000 méteres távnak. Leilának egyébként édesapja, Gyenesei Isván, önkormányzati miniszter is a helyszínen szurkolt.

A futás során már csak csapatérem reményeink maradtak. Gyenesei remek futása és végül 6. helye ugyan nem számított bele, így is bronzérmet szerzet a magyar csapat. Vörös Zsuzsanna, Tóth Adrienn és Máthé Vivien összeállítású trió. Az első helyen a lengyelek, a másodikon a britek végeztek.

Egyéniben tehát Gyenesei Leila hatodik lett, Tóth Adrienn a 12., Vörös Zsuzsa a 17., Máthé Vivien pedig a 25. helyen zárt. Győzött - és ezzel megvédte címét - a francia Amélie Cazé, másodikként futott a célba az egyiptomi Aja Medani, harmadikként pedig a brit Katie Livingston. Ez az eredmény azt jelenti, hogy nem került új sportoló a pekingi mezőnyben, mivel a dobogósok már korábban biztosították részvételüket az olimpiai játékokon.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását