2024. március 29. - Auguszta

MADE-fesztivál

Magyarországról a legnagyobb jóindulattal sem lehet előremozdítani a határon túli magyar kisebbség televízióinak ügyét. Támogatásuk az értékközösséget újrateremtve, az ottani alkotókkal együttműködve lehetséges - mondta Szarka László, a Magyar Tudományos
2008. május 29. csütörtök 18:23 - Hírextra
"Magyarországot nem a fényes jövő és a lezárt múlt jellemzi, mintha elfelejtenénk, hogy Nagy-Magyarország mára már csak kulturális emlék. Vannak, akik úgy tesznek, mintha nem telt volna el azóta négy generáció" - tette hozzá a kutató a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) dokumentumfilmes fesztiváljának kerekasztal-beszélgetésén.

Szarka László rámutatott arra, hogy a digitális tévézés miatt a század közepére el fognak tűnni a kőszínházszerűen működő intézmények. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: talán nem is baj, hogy 2004-ben a hirtelen elhatározást követően nem jött létre az Erdély Televízió, mert a változó világban érdemes lenne a szerepét újragondolni.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Belénessy Csaba, az MTI stratégiai alelnöke, aki szerint a digitális technika elterjedése teljesen új helyzetet teremthet az anyaország és a határon túli magyarság közti információs kapcsolatokban. Ezért már most készen kellene lenni annak a kulturális és gazdasági nemzetstratégiának, amely az eddigi lehetőségeket alapjaiban átformáló technika segítségével nagyon komoly és kedvező hatással lehet az úgynevezett magyar-magyar viszonyokra - vélekedett.

Siflis Zoltán, a szabadkai televízió rendezője elmondta, hogy amíg közvetlenül a rendszerváltás után a dokumentumfilm hozta össze a magyarországi és a határon túli alkotókat, addig az elmúlt években folyamatosan csökken a megrendelői igény.

A kolozsvári televízió rendezője, Xantus Gábor arról beszélt, hogy számos fórumon próbálták bemutatni dokumentumfilmjeiket, de Magyarországon senkitől nem kaptak segítséget. Kisebbségi témájú filmek készítésére a román médiahatóságnak egyszerűen nincs anyagi forrása, viszont az önerőből, támogatás nélkül készített alkotásokat műsorba engedik.

A MADE és az Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület Együttélés címmel rendezett dokumentumfilmes fesztivált a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyarok sorsának bemutatására. A kedden kezdődött szemlére 152 filmet neveztek, ezek közül 50 alkotást vetítenek le. A fesztivál díjkiosztóját pénteken este tartják az esztergomi Zöldházban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását