2024. április 18. - Andrea, Ilma

A "nehezen élők táborába" kerülnének a hazai átlagnyugdíjasok

A "nehezen élők táborába" kerülnének a hazai átlagnyugdíjasok a nyugdíjak esetleges befagyasztásával - mondta a Pécsi Nyugdíjas Egyesület elnöke csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
2008. május 29. csütörtök 18:32 - Hírextra
A mintegy egymillió átlagnyugdíjas évente mintegy 25-26 ezer forinttal kapna kevesebbet a nyugdíjak jelenlegi számítási módja, a várható infláció és béremelések alapján készített kalkulációink szerint - mondta Medvetzky Antal. Hozzátette: reméli, a mindenkori kormánynak több bölcsessége van annál, hogy ezt meglépje.

A pécsi nyugdíjas szervezet elnöke annak kapcsán fordult a nyilvánossághoz, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnöknek a napokban kiszivárogtatott tervei szerint pártja kormányzásának első két évében befagyasztaná a nyugdíjakat.

Medvetzky Antal úgy vélte: ha ez megtörténne, veszélyben lehet a mintegy 900 ezer embert érintő ötéves, összesen 152 milliárd forintos nyugdíjkorrekciós program, továbbá a nyugdíjasok utazási kedvezményei is.

Toller Lászlóné, az MSZOSZ Országos Nyugdíjas Szövetség baranyai intézőbizottságának elnöke azt mondta, hogy "féltjük az időseket, nem tűrjük, hogy megkeserítsék az öregkorukat".

Hozzátette: tudomása szerint 1998 és 2002 között az Orbán kormány már hozott a nyugdíjasokat károsan érintő döntést azzal, hogy eltörölte a méltányossági nyugdíjat.

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán Várpalotán tartott lakossági fórumon arról beszélt, hogy Orbán Viktor azt mondta, be kell fagyasztani a nyugdíjak reálértékét, Lendvai Ildikó viszont már azt állítja, hogy "Orbán Viktor be akarja fagyasztani a nyugdíjakat".

A nyugdíjak reálértéken való befagyasztása a jelen helyzetben egészen pontosan nyugdíjemelést jelent - közölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását