2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kihallgatása közben kiugrott a negyedikről

Kihallgatása közben kiugrott az ablakon egy 19 éves férfi a Dunakeszi Rendőrkapitányság épületének negyedik emeletéről; a gyanúsított súlyos sérüléseket szenvedett - közölte szerdán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2008. május 28. szerda 15:20 - Hírextra
A férfi -, akit több, vagyon elleni bűncselekmény miatt hallgattak ki - először a harmadik emelet erkélyére vetette ki magát, majd onnan megkísérelt lemászni - idézték fel a kedden történteket a rendőrség honlapján közzétett közleményben.

A menekülő a harmadik emeleti erkélyről látta, hogy alatta már nincs több erkély, ezért leugrott a kapitányság udvarára.

A kihallgatáson négy rendőr volt jelen, akik megpróbálták visszahúzni az ablakon kimászó gyanúsítottat, de a férfi ruházatának egy része lecsúszott a testéről, így tovább tudott mászni, ki az erkélyre. A rendőrök látták, ahogy tovább mászott az erkély aljára, így követték őt a harmadik emeletre.

Közben néhány rendőr az erkély alatti udvarrészre ágybetéteket és matracokat hordott, így végül a férfi ezekre esett, majd onnan tovább, a földre - írta a rendőrség.

A férfi az esés következtében súlyosan megsérült; kórházba szállították.

Az eset során három rendőr könnyű sérüléseket szenvedett, ezeket részben az ablakpárkány, részben a menekülő gyanúsított okozta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását