2024. március 29. - Auguszta

Tőkés László az egypártrendszer ellen küzd

A romániai Magyar Polgári Párt (MPP) a politikai egypártrendszer felszámolásáért küzd, hogy az ottani magyarok több, őket képviselő párt között választhassanak - mondta Budapesten kedden tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László királyhágó-melléki reformát
2008. május 27. kedd 14:57 - Hírextra
A június 1-jén tartandó romániai helyhatósági választások kapcsán a Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott: az MPP színrelépésével végképp létrejön a demokratikus pluralizmus és a választás szabadsága. Kijelentette, hogy a választások igazi tétje az erdélyi magyarság megmaradása és jövője, távlati célként pedig a területi autonómiát tűzte ki az ottani magyarság számára.

A Magyarországon élő román állampolgárságúakat is arra hívta fel, hogy járuljanak az urnákhoz a vasárnapi helyhatósági választásokon, amely a nemzeti összefogás kézzel fogható bizonysága lehet.

A romániai magyarok helyzetét Tőkés László úgy jellemezte, hogy míg 20 évvel ezelőtt a rendszerváltásban élen jártak, addig jelenleg az "utolsó csatlósai lettünk a totalitárius egypártrendszernek, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisajátította magának a magyarságot". Az ezen való változtatásra jó alkalom véleménye szerint a mostani helyhatósági választás, amelyen az MPP is indul.

Az erdélyi magyar falvak elmondása szerint elnéptelenednek, magas körükben a munkanélküliség, az önkormányzatok pedig szegénységük folytán kiszolgáltatottak.

Tőkés László, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, arra is felhívta a figyelmet, hogy a református egyházközségek is nyomorúságos sorban vannak. Romániában ugyanis nem garantálja állami szerződés az egyházak anyagi támogatását.

Ezt jól kihasználja az RMDSZ, amikor kormányzó pártként részt vesz az erdélyi egyházaknak bizonytalan időközönként juttatott pénzosztásban.

Ez sérti az egyházi autonómiát, mert "megvásárolják, lekenyerezik a lelkészeket" - tette hozzá.

A református püspök szerint az RMDSZ-nek csökkent az tömegbázisa az utóbbi időkben, amely a "gyurcsányi politikához hasonló hazugságpolitikát folyatat", mert nem igaz az, amit ők állítanak, miszerint "politikailag soha nem volt ilyen egységes az erdélyi magyarság".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását