2024. április 17. - Rudolf

Gyermeknapi várjátékok

Huszonharmadik alkalommal várják a gyerekeket gyermeknap alkalmából a Diósgyőri várban, ahol a reneszánsz jegyében különleges várjátékokkal kedveskednek az apróságoknak.
2008. május 21. szerda 13:24 - Hírextra
A pénteken kezdődő háromnapos eseménysorozat kicsiket és nagyokat egyaránt visszarepít az időben: a végcél a Hunyadiak kora, ahol egyebek mellett megismerkedhetnek az olasz zászlóforgatókkal - ismertette a program részleteit Tánczos Tamás, a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatója, a rendezvény főszervezője.

A részletek kapcsán elmondta: az olaszországi Orte városának különleges, jelmezes zászlóforgató csoportja vadonatúj műsorral kápráztatja el diósgyőri közönségét. Ezután a várlátogatók részt vehetnek egy Mátyás-kori időutazáson, azaz Mátyás-meséket láthatnak az Aranyszamár Színház vándorszínészeinek előadásában.

A program folytatásaként a Diósgyőri Aranysarkantyús lovagok reneszánsz történetével felidézik, milyen lehetett egy nap Kinizsi Pál udvarában.

Természetesen idén is lesz reneszánsz táncóra, sőt A félhold árnyékában című esemény keretében a Szittya Lovasíjászok és az Aranysarkantyús Lovagok hősi harcát is megtekinthetik. Itt a hódító török portyázók csapnak össze a honvédő "gyaur" vitézekkel - fűzte hozzá Tánczos Tamás.
Beszámolt arról, hogy ráadásként vásári attrakciók és parádé színesíti a palettát, "amely nem más, mint gólyalábasok, óriásbábok, muzsikások zajos támadása és a tébláb járókelők hangulatának pezsdítése". Mindezek mellett műsort adnak a tűzfúvók, az ostorpattintgatók, és a zászlóforgatók, valamint a bámész szemek előtt megelevenedik egy igazi kentaur is.

A felsorolásból nem maradhat ki a Kard és kereszt című program sem, itt a templomosok jele alatt összekovácsolódott "csuhás vitézek" - a Johannita Testvériség - létszámban megerősödött, felszerelésében látványosan megújult seregének embert próbáló harci bemutatója látható majd. A nap folyamán a Csepűrágók történelmi játszóháza, valamint vásárfia és lakoma várja a gyermekeket és szüleiket - jegyezte meg a főszervező.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását