Belföld

A „Csukás Istvánba” járnak a diákok

Január óta hivatalosan is viseli, de ünnepélyes keretek között csak csütörtökön veszi fel Csukás István író-költő nevét a Zala megyei Teskánd általános iskolája.

Először az intézményben is elhessegették a gondolatot, és maga a név viselője is ódzkodott attól, hogy iskolát nevezzenek el róla, a gyerekek győzködése azután mégis meghozta az eredményét. Várszegi János azt mondta: a diákok titkos szavazással és elsöprő többséggel javasolták azt, hogy a népszerű mesehősök kitalálójának nevét viselje iskolájuk.

"Úgyis túl népszerű ahhoz, hogy egy kis zalai iskolának adja a nevét" – említette a vezető húzódozásuk egyik indokát, hozzátéve, hogy a gyerekek akarata előtt meghajolva azért mégis felhívták az írót. Ő először szerényen elzárkózott a lehetőség elől, de a többszöri látogatás és kölcsönös ismerkedés után mégis beadta a derekát.

Az igazgató elmondta, hogy a procedúra szerencsére nem lett bonyolultabb attól, hogy meglehetősen szokatlan módon élő személyről kívánták elnevezni az iskolát, ehhez Csukás István végül egy visszavonhatatlan, írásos beleegyező nyilatkozatot is adott. Az ő kérésére éppen a gyermeknapra időzítve tartják meg az ünnepséget is.

A csütörtöktől Csukás István Nevelési és Oktatási Gyermekközpont nevet viselő intézmény kétnapos rendezvényt szentel a nagy eseménynek. Az első nap névadó ünnepélye és névtáblaavatója után pénteken számos gyermekprogram mellett az író műveiből készült filmeket is láthatnak az érdeklődők, és természetesen Pom-Pom, Mirr-Murr és Bagaméri "apukájával" személyesen is találkozhatnak olvasói Teskándon.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.