2024. március 29. - Auguszta

Magyarország újra utat fog találni

Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt két év "nagyon sok küszködése" és befektetése már mutatja első eredményeit, a következő két év sokakat meg fog győzni arról, hogy érdemes volt ez a befektetés. A miniszterelnök erről az első negyedévi növekedési, illetve
2008. május 16. péntek 14:59 - Hírextra

A kormányfő úgy látja, a növekedési adatok alapján a több mint egy éve tartó trend megfordulni látszik. "Bárhogy is bűvészkedünk az adatokkal, az mindenképpen kiderül, hogy az eddigi csökkenő ütemű növekedés átváltott növekvő üteműre, és a költségvetési megszorítás kapcsán lelassult magyar növekedés a jövőre vonatkozóan már inkább bizakodásra ad okot" - írta a miniszterelnök, aki szerint ugyanez igaz az inflációra is.

Kitért arra, hogy a költségvetési hiány alakulása szintén csökkenő tendenciát mutat. Ezek a tendenciák egyébként éppen ellentétesek az európaival, ahol inkább csökken a növekedés, növekszik az infláció és a költségvetési hiány is - jegyezte meg.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a következő egy-két évben a magyar gazdaság egyensúlyi növekedési pályára állhat.

Hozzátette: idén a jövedelmek és a nyugdíjak reálértéke is növekedni fog, és ez igaz a fogyasztásra is: az emberek többet tudnak vásárolni keresetükből, nyugdíjukból.
"Magyarország újra utat fog találni. Az érvelés talaja egyre inkább ki fog csúszni a válságpropagandával kereskedők alól. És mi marad majd nekik? Csak a rosszkedv" - olvasható a miniszterelnök blogjában.

A KSH csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2008 első negyedévében 1,6 százalékkal volt magasabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az elemzők az első negyedévre 1,3 százalékos GDP-növekedést vártak.

A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, míg márciusban a növekedés 0,6 százalék volt az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, és 6,7 százalék az egy évvel korábbihoz képest.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását