2024. május 10. - Ármin, Pálma

Taxival a folyón

Hamarosan taxival is lehet majd közlekedni a Berlin egyik legfőbb nevezetességének számító Spree folyón. Csütörtöki értesülések szerint ugyanis hónapokon belül realizálódhat az a terv, amelyet több kisvállalkozó már régóta hiába dédelgetett, most azonban
2008. május 15. csütörtök 20:27 - Hírextra

S a támogatás - valamint az idegenforgalomból származó még nagyobb haszon reménye - meghatotta a berlini honatyákat is, akik ezúttal rábólintottak a különleges vízitaxi bevezetésére.

A sárga-fekete, taxijelzéssel ellátott kisebb motoros hajók az előzetes elképzelések szerint az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint is kettészelő, s történelmével a hírhedt kommunista időket is felidéző Spree folyó csaknem teljes berlini szakaszán fognak közlekedni, olyan főbb állomásokkal, mint az államelnöki főhadiszállás, azaz a festői szépségű Bellevue-kastély, a kancellári hivatal - állítólag "Merkel-állomás" lehet a neve -, a Világkultúra Háza, a Reichstag, azaz a parlament és a múzeumok szigete.

A motoros "csónaktaxikban" a sofőr mellett nyolc utas foglalhat helyet, s a maximális sebesség 8 kilométer óránként. Ez utóbbi azonban még vita tárgyát képezi, sokan ugyanis keveslik a megengedett sebességet. Persze kérdés, hogy az utas valójában sietni vagy látni akar. De akárhogy is lesz, a biztonsági övet kötelezővé teszik.

A viteldíjat az illetékes hatóságok még nem állapították meg, mint ahogy több más fontos kérdés is egyelőre még tisztázásra szorul. Egyes vélemények szerint ugyanakkor a teljes menetdíj aligha lesz több 20 eurónál, míg mintegy 5 eurót kell fizetni akkor, ha valaki csak "a szomszédba" utazik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását