2024. július 18. - Frigyes

Magyar képregényfesztivál

Rajzverseny, képregényiskola, dedikálás, szakmai előadások és képregényekhez kapcsolódó filmek vetítése is lesz szombaton és vasárnap a IV. Magyar Képregényfesztiválon a Gödör Klubban Budapesten - mondta el sajtótájékoztatón Bayer Antal, a Magyar Képregé
2008. május 14. szerda 06:37 - Hírextra
A most először kétnapos fesztiválon a Magyar Képregény Akadémia karikaturistáinak köszönhetően az érdeklődök megtudhatják, milyen lenne képregényhősnek Réz András, Bárdos Deák Ágnes, Helyey László, Behumi Dóra, Para-Kovács Imre és Palcsó Tamás - tette hozzá.

Az elnök kiemelte: a fesztivál keretében adják át immár harmadik alkalommal a tavalyi év kiemelkedő képregényeiért járó Alfa-béta-díjakat, kép-regény, kép-novella, kép-perc és kép-sor kategóriában, valamint oklevelet kapnak az év legjobb címlapjainak a rajzolói is. A 2006-os és 2007-es nyertesek munkáit a kArton Galériában lehet majd megtekinteni május 15. és június 14. között, míg az új ZAP antológiából készült anyag az Eduard Képregényboltban lesz kiállítva.

A Gödörben látható kiállításon kiemelt helyet kapnak a fesztivál díszvendégének, Marcel Ruijters holland képregénykészítőnek a munkái. Ruijters első magyar nyelvű kötete az Inferno, azaz Pokoli színjáték a fesztivál alkalmából jelenik meg. A szerző a fesztivál mindkét napján jelen lesz, dedikál és beszélgetéseken vesz részt. A további kiállítók a Magyar Képregény Akadémia tagjai és a Roham magazin alkotói.

Halmos Ádám, a fesztivál főszervezője a Nyitott Könyvműhely kiadványai közül kiemelte Csordás Dániel Nocturne (Éjszakai látogató) című képregényét, amelyben az alkotó saját szürreális álomvilágát mutatja be.

Az idei fesztivál különlegessége, hogy minden korábbinál több új magyar képregény lát napvilágot, részben a már ismert kiadóktól, részben pedig a szerzők saját, önerős kiadásában, korlátozott példányszámban. Ezeknek külön részleget hoztak létre a fesztiválon és a Magyar Képregénykiadók Szövetsége három alkotást támogatásban is részesített - mondta el az elnök.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását