2024. április 20. - Tivadar

Európa az utcákra vonult

Kvízjátékok, sörös kacsa, csocsóasztal, bábkészítők és élő koncertek várták az érdeklődőket a harmadik alkalommal megrendezett Európai Utcafesztiválon a budapesti Erzsébet téren. A hagyományteremtő kezdeményezés nagy sikerrel zárult.
2008. május 11. vasárnap 07:45 - Hírextra
Térképek, színes prospektusok, múzeum- és programajánlók között válogathattak a látogatók az Olaszország, Törökország, Litvánia, Belgium, Málta, Portugália, Szlovénia, Románia által felállított sátraknál, miközben a szlovén Manca Izmajlova és Benjamin Izmajlov koncertjét hallgathatták meg. Fellépett a német Lustige Musikanten zenekar is a Csepeli Német Önkormányzat Ifjúsági Táncegyesületével közösen. A látogatók litván és portugál művészekkel is találkozhattak a délutáni rendezvényen.

Az Európa Nap alkalmából hatalmas tortát vágtak fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB)jóvoltából. A standnál lehetőség nyílt különböző ismeretterjesztő prospektusok összegyűjtésére is, egyebek mellett az EGSZB 50 évének 50 eseményét összefoglaló kiadványát is beszerezhette az érdeklődők, de a Dimitris Dimitriadis EGSZB-elnök programját összefoglaló brosúra is az érdeklődő rendelkezésére állt.

Különböző kvízjátékokok is voltak. Az egyiknél az Európai Parlamenttel kapcsolatban vártak válaszokat, a másik kérdéskörben az Európai Unió szerepelt, miszerint hány hivatalos nyelve van az uniónak, mennyi csillag van az EU-zászlón, mikor csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. A gyerekekről sem feledkeztek el, számukra egy gyerek totót állítottak össze, EU-vonal címmel. A még kisebbeket kézműves foglalkozásokkal, mesékkel szórakoztatták egy külön sátorban.

A fesztiválon a Szavak és betűk randevúja nevet viselő sátornál a látogatók egyebek mellett összegyűjthették az egyes nyelvcsaládok hasonló hangzású szavait, kitalálhatták honnan erednek és mit jelentenek egyes idegen szavak, kifejezések.

A látogató belekóstolhatott különböző nemzetek konyhájába, így megízlelhette a szlovák kolbászkákat, káposztát, knédlit, a belga sültkrumplikat különféle ízesítésekkel, a ciprusi báránypiláfot és gyrost, de észt mandulás csirke is szerepelt a választható ételek között.

Az Európa Utcafesztivált a Fiesta, a Ladánybene 27, valamint a Balkán Fanatik koncertje zárja este 10 órakor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását