2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Energiakérdésekről is tárgyalnak

A klímaváltozásról és energiakérdésekről is tárgyal a dán kormányfő ma Budapesten. Anders Fogh Rasmussent díszdoktorrá avatják a Budapesti Corvinus Egyetemen, este pedig együtt vacsorázik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
2008. május 9. péntek 08:25 - Hírextra

A dán kormányfő magyar partnere mellett találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel is. A megbeszéléseken a tervek szerint uniós témákról, a klímaváltozásról és energetikai kérdésekről is szó lesz.

A dán miniszterelnök este Gyurcsány Ferenccel vacsorázik majd. A magyar kormányfő keddi blogbejegyzése szerint a találkozón valószínűleg szó lesz a reformokról is. Mint írta, Dánia cáfolatát adja annak a vélekedésnek, hogy a versenyképesség elsősorban adókérdés.

Anders Fogh Rasmussen díszdoktori beszédében az Európai Unió globálizálódó világban betöltött helyéről, szerepéről fog beszélni.

A magyar miniszterelnök tavaly nyáron járt munkalátogatáson Koppenhágában. Anders Fogh Rasmussen 2003-ban tárgyalt utoljára Budapesten.

A dán vállalatok magyarországi befektetései mintegy 800 millió eurót tesznek ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását