2024. március 29. - Auguszta

A dalai láma mosolyával módít

A dalai lámának nincs mobiltelefonja és nem használ internetet sem. Legfőbb fegyvere pedig húga szerint a mosoly. A 68 éves Jetszun Pema minderről Berlinben beszélt, ahol csütörtök este óriási érdeklődés közepette mutatták be a 10 kérdés a dalai lámához c
2008. május 9. péntek 10:42 - Hírextra

Tibet szellemi és egyben vallási vezetőjét a hónap közepén várják Németországba, a bemutató alkalmából őt képviselő húgának ugyanakkor az újságírók tíznél jóval több kérdést tettek fel Tibet jövőjéről, az olimpiai játékokról és természetesen bátyjáról, a nála öt évvel idősebb Tendzin Gyacóról.
Jetszun Pema szintén sajátos küldetést teljesít. Az indiai Dharamszalában - ahová a száműzetésben működő tibeti kormány költözött, - ő vezeti azt a gyermekfalut, amelyet árva tibeti gyermekek számára hoztak létre. A munkát 1960-ban mindössze 51 gyermekkel kezdték, ma pedig számuk megközelíti a 10 ezret. Annak idején Cering Dölma, a dalai láma nővére vállalta el a gondozóközpont szervezését, illetve vezetését. Hirtelen halála után azonban azt húga vette át a központ irányítását, miközben a gyermekfalu - az indiai kormány támogatásával - már óvodát és iskolát, továbbá szakképzési központot és tanítóképzőt is magában foglal. Most pedig azon fáradozik, hogy Bangalorban tibeti egyetemet hozzon létre.

Jetszun Pema elmondta, hogy amikor megszületett, bátyját már Tibet legfőbb uralkodójává, a XIV. dalai lámává nevezték ki. "Épp ezért soha nem is játszottunk együtt, s még csak vitatkozni sem tudtunk" - számolt be az újságíróknak a gyermekévekről a dalai láma húga, utalva arra, hogy számára testvére mindig is egyfajta "guru" volt.

Szavai szerint bátyját csak akkor keresi fel, ha valamilyen problémája van, de - mint fogalmazott - évei számának növekedésével egyre kevesebb a problémája. S más csatornákon keresztül sem tudja elérni, mert a dalai lámának nincs mobilja, s nem használ internetet sem. Húga szerint "mindez nem az ő világa." De amikor mégis találkoznak, bátyja mindenben támogatja őt.

Jetszun Pema szerint minden száműzetésben élő tibeti álma, hogy egyszer visszatérhessen a kínaiak által megszállt országba. Szerinte a kínai hatóságok időre játszanak, a dalai láma ugyanis immár 73 éves, s azt remélik, hogy halálával megszűnik a tibeti kérdés is. Pedig testvére igencsak megkönnyíti Peking dolgát, nem függetlenséget követel, hanem csak kulturális autonómiát. "Azt, hogy saját vallásunkat gyakorolhassuk, saját nyelvünkön beszélhessünk, s saját kultúránkat ápolhassuk" - jelentette ki.

Bátyja - mint hangsúlyozta - mindig is támogatta, hogy Kína kapja meg az olimpiai játékok rendezésének jogát, ugyanakkor azt vallja, hogy a vendéglátónak komoly kötelezettségei vannak egyebek között az emberi jogok biztosítása terén. S nemcsak Tibetről van szó, hanem arról, hogy a kínai hatóságok miként bánnak saját népükkel. Erre azonban szavai szerint a nemzetközi közösség nemigen kérdez rá.

A dalai láma szívén viseli valamennyi tibeti szenvedéseit. Ez testvére szerint akkor is így van, ha többször is mosolyog, amikor tibeti buddhistákkal beszél. Jetszun Pema szerint "a mosoly az egyik legfőbb fegyvere."

"Ha ez ember pozitívan gondolkodik, különös energiát sugároz. Ezért igyekszem én is pozitívan gondolkodni" - jelentette ki, hangsúlyozva: a buddhizmus arra tanít, hogy a negatív érzések a legártalmasabbak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását