2024. április 19. - Emma

40 év után újra összeáll az együttes

40 év után újra összeáll az együttes. A közel 40 évvel ezelőtti csapat tagjai közt olyan nevek szerepelnek, mint Szikora Robi és Környei Attila, a későbbi R-GO tagjai, Karácsonyi János (LGT), Menyhárt János (V-motorok), valamint Gerdesits Ferenc, aki azót
2008. május 6. kedd 20:59 - Hírextra
- Jelenleg csak egy koncertre állunk össze. Én kerestem meg a fiúkat, mert úgy éreztem, érdemes lenne újra összeállni, felállni a színpadra. Nagyon boldog voltam, hogy mindenki azonnal igent mondott a felkérésre – meséli Környei. – Azért május 16-án lesz a koncert, mert akkor leszek kerek 60 éves.

A zenekarnak nem most először próbálkozott az összeállással.

- 1981-ben már volt egy próbálkozás erre, tudom, mert majdnem kitettek a Hungáriából – vallja be Szikora Robi.

A zenekar ugródeszka volt a tagok számára, hisz mind a mai napig a zenei szakmánál maradtak, sőt, sikereket értek el. Akkoriban több zenekar kislemezeket, nagylemezeket adott ki, a FERM azonban megrekedt egy bizonyos szinten.

- Ennek politikai okai is voltak. Abban az időben a Környei testvérek ugyanis feketelistások voltak.

Mivel Környei Attila bátyja két évvel ezelőtt meghalt, helyét a koncert erejéig Papp Gyuszi veszi át.

- Tehát a koncert május 16-án, este 8 órakor lesz, egy margitszigeti klubban, amely a sziget egyik szélén található. A helyszín ifjúsági tereppé fog változni, igyekszünk a régi kor hangulatát visszaidézni, Kőbányai sör is lesz olcsón – meséli Környei.

A zenekart mindenki úgy emlegette, mint a legprofibb amatőr együttes, erre pedig nagyon büszkék a tagok.

- Nem akarunk nyálas rockot játszani, inkább maradunk a Deep Purple stílusnál, egyrészt az ő dalaikat fogjuk játszani, mivel nagyon nem volt kialakult zenei identitásunk – állítja Szikora.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását