2024. május 6. - Ivett, Frida

A rossz idő sem rontotta el a hangulatot

A baróti Transylmania együttes koncertjével és a hagyományos tűzijátékkal ért véget a sepsiszentgyörgyi Szent György-napok programsorozata.
2008. május 5. hétfő 14:50 - Hírextra

Több ezer ember hömpölygött folyamatosan a város főterén, dacára annak, hogy az idén nem kedvezett az időjárás a környék legnagyobb rendezvénysorozatának - mondta az MTI-nek Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Emlékeztetett: több mint kétszáz rendezvény színhelye volt a székelyföldi város a múlt vasárnapi nyitórendezvényt, a Vártemplomban tartott klasszikuszenei koncertet követően.

A hét első felében a kulturális rendezvények - színházi bemutatók, tárlatnyitók, könyvbemutatók, koncertek - voltak túlsúlyban. A hétvégén a Szent György Expo nemzetközi vásár nyitotta meg kapuit, a város főtere és központi parkja kézműves vásárrá alakult, a különböző helyeken felállított színpadokon pedig sokféle műfajú, többnyire szórakoztató előadások követték egymást.

Albert Álmos szerint a rendezvény fennállásának 17 éve alatt bebizonyosodott, hogy szükség van a hasonló nagyszabású, a város és környéke lakosságát mozgósító rendezvényekre, olyan alkalmakra, mikor az emberek lazíthatnak, kikapcsolódhatnak, együtt szórakozhatnak.

A Szent György-napok hozadéka a gazdasági kapcsolatok erősödése, a gazdasági együttműködés lehetőségeinek feltérképezése, egy erős támogatói háttér kialakulása - mondta a polgármester.
Az idei rendezvénysorozat újdonságaként a dzsesszkoncerteket említette, amelyek sok látogatót vonzottak.

A hűvös, borús, záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás dacára több ezren vettek részt minden rendezvényen - a sportvetélkedőkön, a gyermekeknek tartott kézműves foglalkozásokon, a koncerteken, a számtalan lacikonyhán pedig sült a pecsenye, jócskán fogyott a sör.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását