2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyenesei gyanús ügyletei?

Az új önkormányzati miniszter ügyletei kapcsán már nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség. A Magyar Hírlap szerint Gyenesei István új önkormányzati miniszter nevéhez köthetőek azok a gyanús ügyletek, amelyek kapcsán nemrég kezdett nyomozásba a Vám- és Pénzügyőrség
2008. május 3. szombat 18:07 - Hírextra
A lap úgy tudja, hogy Gyenesei István a Somogy megyei közgyűlés elnökeként önkormányzati cégek tulajdonrészét cserélte el a Somogyi Média Kft. tulajdonjogára úgy, hogy nem nézetett utána annak, hogy a cégnek vannak-e tartozásai.

A szerződéseket úgy írta alá - még 2004-ben -, hogy a megállapodásra nem volt meghatalmazása a közgyűléstől - írja a lap. Később kiderült, hogy a cég értékbecslését végző vállalkozás felhívta a figyelmét a Somogyi Média Kft. rendezetlen pénzügyi helyzetére, a megállapodás ennek ellenére megszületett.

A veszteségesen működő cégnek azután négy év alatt majdnem 40 millió forintot adott a megyei önkormányzat - írja a lap.

Gyenesei a HírTV-nek azt mondta: nem érzi magát felelősnek a cégnél feltárt hiányosságok miatt.

Jó hírnevének megsértéséért, rágalmazás miatt jogi lépéseket tesz Gyenesei István független országgyűlési képviselő Gelencsér Attila, a Somogy megyei Közgyűlés fideszes elnöke ellen. A megyei közgyűlés korábbi elnöke, a Gyurcsány-kormányban új önkormányzati miniszternek jelölt Gyenesei István erről szombaton nyilatkozott az MTI-nek, miután a sajtóban megjelent: a gyanú szerint az ő elnöksége idején több 10 millió forintos kárt okozott egy Somogy megyei önkormányzati cég.MTI/
Forrás: MTI/hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását