2024. március 29. - Auguszta

A jászok világtalálkozója

Az idén június 27-e és 29-e között Pusztamonostor ad otthont a jászok világtalálkozójának; a három napra szóló programot már elkészítették a szervezők, hogy 1995 óta immár tizennegyedszer megteremtsék annak lehetőségét, hogy a Jászságban élők és az onnan
2008. május 3. szombat 09:50 - Hírextra
Az esemény fővédnökének Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét kértük fel, és reméljük, elfogadja a meghívásunkat - mondta el az MTI-nek a kereken 1.700 lelkes község polgármestere.

Sári Ferenc tájékoztatása szerint a Jászok Egyesületével közös rendezvénysorozatra várják valamennyi jászsági város és falu küldöttségét és az ország hét Monostor nevű településének képviselőit. Az iskolai csoportok kulturális produkcióit már a június 27-ei ünnepélyes megnyitó előtt láthatják az érdeklődők.

A forgatókönyv alapján a leglátványosabb történések június 28-án, szombaton lesznek, amelyek nemcsak a jász öntudat erősítésére hivatottak, hanem arra is, hogy az ide látogató vendégek is megismerjék a jászok és az elszármazottak kultúráját.

Így felvonuláson mutatkoznak be a jász települések, elmasírozik a jász huszárbandérium és újabb egy évre megválasztják jászkapitányt.

A világtalálkozó három napjára 2-3 ezer vendégre számítanak, azaz minimum megduplázódik Pusztamonostor lakossága, és nagyon remélik, hogy az időjárás kegyes lesz hozzájuk, mert nagy befogadóképességű fedett helynek szűkében van a település - fogalmazott a polgármester.

A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptió, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. Az önmegváltás története 1702-ig nyúlik vissza, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Ebbe az ott élők nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat. Azóta felelevenítették a jászkapitány-választás hagyományát, elkészítették a redemptiós zászlót és megszületett a jász himnusz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását