2024. március 29. - Auguszta

Magyar remények a hosszútávúszó vb-n

A magyar hosszútávúszó-válogatott nagy reményekkel utazik a hétvégi, sevillai olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A csapatot Gercsák Csaba, Hajnal Erika és Kovács Rita alkotja.
2008. április 29. kedd 16:30 - Hírextra

"Nincsenek merész álmaink, de mindenképpen nagy reményekkel utazunk el a viadalra. Úgy gondolom, mindhárom versenyzőnk képes lehet arra, hogy kivívja a részvételi jogot az augusztusi ötkarikás játékokra" – nyilatkozta a vb-t felvezető keddi sajtótájékoztatón Németh Zsolt, a Magyar Hosszútávúszó Szövetség főtitkára.

A spanyolországi csatározásokból automatikusan az első tíz helyezett – országonként maximum kettő - váltja meg repülőjegyét a pekingi olimpiára, ám amennyiben közöttük nincs európai, az öreg kontinens legjobbja is bekerül az utazók közé. Ha a magyaroknak ezúttal nem sikerülne kivívniuk az indulási jogot, ezt még a május 31-én és június 1-jén Pekingben sorra kerülő előolimpián megtehetik.

Németh elmondta, hogy a csapat az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában és Mexikóban készült fel. Kovácshegyi Ferenc mesteredző vezetésével öt héten át napi 20 kilométeres penzumot teljesítettek és különböző szárazedzéseket végeztek el a versenyzők. Németh szerint a legnagyobb meglepetést a 18 éves Hajnal Erika okozhatja, aki a felkészülés során két "kisebb" távú versenyen – a dél-afrikai Midmarban 16 ezer (!) induló között, illetve a mexikói Cancúnban - is győzni tudott.

"Úgy gondolom, ha lenne ebben a sportágban világranglista, Erika ott lenne az első tízben" – fogalmazott Németh.

Gercsák Csabáról a főtitkár elmondta, hogy az edzőtáborban a kezdeti nehézségek - betegség - után egyre jobb formába lendült, ami azt eredményezte, hogy több mint egy másodperccel erősebb száz méterekre képes, mint korábban, ez pedig egy tíz kilométeres versenyen számottevő javulást eredményezhet. Németh szerint Gercsáknak mindenképpen ott van a helye az augusztusi játékokon, igaz, ő valószínűleg majd csak az előolimpián harcolja ki az indulást.

A 38 éves – ezzel a világbajnokságon legidősebbként induló -, korábbi kétszeres Európa-bajnok Kovács Ritát illetően Németh úgy fogalmazott: soha nem látta még ilyen jó formában, így tőle is várható a kvótaszerzés.

A sevillai világbajnokságon a férfiak küzdelmeiben 55, míg a nőknél 52 versenyző áll rajthoz, a pekingi olimpián pedig 25-25-en vehetnek részt. A 10 km-es küzdelmekben először a nők mérik össze erejüket, szombaton 10 órától, míg a férfiak vasárnap 10 órakor szállnak vízbe.

A sajtótájékoztatón a szövetség hosszú távú szponzori szerződést írt alá a BECO sportszergyártó céggel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását