Gazdaság / HR

Elfogadták a borreformot

Az Európai Unió tagországainak tanácsa kedden hivatalosan elfogadta a borreformot, amely, reményeik szerint, növelni fogja az európai borok versenyképességét. A reformról a mezőgazdasági miniszterek már decemberben politikai megállapodásra jutottak.

 Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter annak idején magyar szempontból nagy sikernek nevezte a megállapodást, mert sikerült elérni, hogy továbbra is javítható a termés minősége cukrozással, továbbá sikerült megtörni azt az eddigi elvet, hogy az unió – az úgynevezett "történelmi bázis" alapján – a korábbi években folyósított támogatások összegét vette alapul a további támogatási keretek meghatározásakor.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.