2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A fiatalkorúak felét kiszolgálják alkohollal és cigivel

A fiatalkorúak csaknem felét kiszolgálják szeszesitallal és cigarettával a baranyai boltokban és vendéglőkben - írta kedden az Új Dunántúli Napló, a helyi fogyasztóvédelem napokban befejeződött ellenőrzéseinek eredményeire hivatkozva.
2008. április 29. kedd 11:07 - Hírextra

Góra Zoltánné fogyasztóvédelmi felügyelő elmondta: 48 üzletből 23-ban kérdés nélkül kiszolgálták sörrel, pezsgővel, borral, cigarettával az ellenőrök munkáját segítő fiatalokat.

Egy kisebb bolt és egy trafik immár harmadszor bukott meg. Tulajdonosaik a legutóbb 200 ezer forint büntetést fizettek, de a most készülő újabb határozatban már nemcsak pénzbüntetés, hanem az üzlet 30 napra történő bezárása is szerepelhet.

A rajtakapott eladók, pincérek, pultosok kivétel nélkül tudták, elkérhetik a vásárlótól, vendégtől a nagykorúságot igazoló okiratot, de ennek elmaradását a figyelmetlenség mellett sokan azzal is magyarázták, hogy szeretik elkerülni az esetleges atrocitásokat, szitkozódásokat.

A fogyasztóvédelem legutóbbi, őszi ellenőrzése óta sokat romlott a helyzet, akkor 29-ből mindössze 3 esetben történt szabálytalanság - olvasható a baranyai napilapban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását