2024. május 26. - Fülöp, Evelin

Vérfertőzéses rém - tárgyalási szakaszban az ügy

A hatóságok teljes erőbedobással folytatták hétfőn a nyomozást annak az alsó-ausztriai férfinak az ügyében, aki huszonnégy éven át amstetteni házuk pincéjébe zárva tartotta a lányát és a vérfertőzés útján tőle született gyerekeit. A hetvenhárom éves Josef
2008. április 28. hétfő 13:02 - Hírextra
A tartományi rendőrség gyanúja szerint a most negyvenkét éves nőnek - Elisabeth F.-nek - hat gyereke is született az apjától. Az egyiküket, Kerstint, egy húsz- vagy tizenkilenc éves, súlyosan beteg lányt az amstetteni kórházban ápolják, napok óta életveszélyes állapotban van. (Életkora egyelőre még nem tisztázott pontosan, mert születéréséről nem készült hivatalos okirat.)

A lány vallomása szerint az apja először tizenegy éves korában molesztálta, és tizennyolc éves volt, amikor megkötözte és bezárta amstetteni házuk pincéjébe.

A gyerekek öt és húsz év közöttiek, három fiú, három lány. Állítólag született egy hetedik is, de háromnapos korában meghalt. Elisabeth a föld alatti zugban hozta őket világra. Anyakönyvileg nem léteztek. Hármat közülük azonban a nagyszülők később magukhoz vettek, s gyerekek a házban éltek, anélkül, hogy tudtak volna a tömlöcben vergődő testvéreikről.

A rendőröknek vasárnap este sikerült behatolniuk a pincébe. A bejáratra a ház kertjében lévő műhelyben, egy szerszámos polc mögött akadtak rá. Elektromos zárószerkezet védte, csak úgy tudtak bemenni, hogy előzőleg a gyanúsított elárulta kódot.

A hatóságok elmondása szerint a tömlöc alig 1,7 méter magas, döngölt, egyenetlen talajú. Több helyiségből áll, van benne egy zuhanyozószerűség, két külön zugban fekvőalkalmatosságok. Egy tévékészüléket és egy "gumiszobát" is találtak benne. Három gyerek élt itt - köztük Kerstin - az anyjukkal borzalmas körülmények között. Kizárólag Josef F.-fel érintkeztek, ő adott enni-inni nekik, és látta el őket ruhával. Írni-olvasni nem tudnak, beszélni Elisabethtől tanultak. Súlyos testi, lelki és szellemi károsodás érhette őket. Természetes fényt csak most hétvégén láttak először.

Bár még sok a homályos pont, nagyjából fény derült arra is, hogyan pattant ki az egész szörnyű ügy. Kerstint a múlt héten szállították be súlyos állapotban az amstetteni kórház intenzív osztályára. A nagyszülei - vagy ha a vádak beigazolódnak: saját apja - házának a kapuja előtt bukkantak rá. Eszméletlenül feküdt, csonttá soványodva. Azóta mélyaltatásban tartják.

Elisabeth és az apja fektette oda, miután a lány szólt, hogy Kerstinnek kezelésre van szüksége. Josef F. ugyanazt adta elő a mit sem sejtő, hiszékeny feleségének, mint korábban a három gyerek adoptálásánál is: elcsatangolt lányuk "sózta rájuk a beteg unokát". Ám a kórház közbenjárásra a rendőrség keresni kezdte az anyát, és nyilvános felhívást is közzétett. Valószínűleg a férfi megijedhetett vagy a lánya bírta jobb belátásra, a lényeg, hogy mindannyiukat kiengedte a pincéből. Felbukkanásukat megint csak azzal indokolta, hogy váratlanul állítottak be hozzájuk. A hatóságok azonban ezúttal mélyebbre ástak, és amikor Elisabeth és az apja megjelent a kórháznál, őrizetbe vették a férfit.

A Der Standard című lap egyébként úgy tudja, hogy az illetékeseket az a kézzel írott levél vezette nyomra, amelyet Kerstin ruhájának zsebében találtak. Abban Elisabeth azt kérte, hogy segítsenek a lányán.

Sem a férfi hatvanöt éves feleségének, sem a velük élő három gyereknek nem volt fogalma arról, hogy mi zajlik a kert végében, a műhely alatt. A szomszédok sem sejtettek semmit, Josef F.-et úgy ismerték, mint "gondos, kedves nagyapát".

A férfi egyebek között azzal tudta félrevezetni a helyi hatóságokat, hogy leveleket írt a lánya nevében, amelyekben tudatta: rájuk - mármint a nagyszülőkre - bízza a gyermekeit, mert tudja, hogy náluk biztonságban és jó helyen lesznek, ő nem képes gondoskodni róluk...

Elisabeth valamikor Amstettenben dolgozott pincérnőként, de huszonnégy évvel ezelőtt eltűnt, azóta semmit sem tudtak róla. A hatóságok egy idő után arra gondoltak, hogy valószínűleg egy szekta kaparintotta a karmai közé. Még az Interpollal is kerestették, mindhiába.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását