2024. április 20. - Tivadar

Csak szex

A komoly kapcsolat-téma, egyelőre tabu. Időbe telik, mire kiheverjük a szakítást. Ebben a szomorkás időszakban kell egy férfi, aki feledteti a bánatot úgy, hogy közben nem érdekli lesz-e ennek a futókalandnak folytatása, avagy sem.
2008. április 27. vasárnap 17:52 - Hírextra
Dalban is elmondhatnám mennyire kapóra jön egy ilyen figura, amikor éppen a padlón vagyunk. Érzéki az ágyban, de azon kívül semmi más nem érdekli. És ennyi érzelem egy a szomorú nőnek pontosan elég.

Nem kell azzal törődni, hogy időpontot egyeztessenek ebédre, mert ez kimarad az életükből, nem muszáj feltétlenül együtt mutatkozniuk a baráti társaságban, mert valójában két külön életet élnek, és ez így jó, mind a két félnek.

A férfi nem kérdez, így a nőnek nem kell hárítania. A nő nem nyavalyog, a férfinak ezért nem kell befognia a fülét. Több évig is eltarthat ez a se veled, se nélküled mizéria, de hogy mi lesz ezeknek a kapcsolatoknak a vége, azt senki sem tudja megmondani az együttlétek kezdetén.

Megesik, hogy amikor már annyira megszokták egymás jelenlétét, akkor már képtelen külön élni. Ebből akár még esküvő is lehet. De mivel ez egy nyitott „kapcsolat”, bármelyik fél kihátrálhat belőle előbb vagy utóbb. Az elkötelezettségek nélküli életet egyszerű a hátunk mögött hagyni.

Az igazság az, hogy futó kalandnak megteszi egy üres fej, kocka hassal.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását