2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tízezrek várják Padre Pio testének bemutatását

Csütörtökön teszik közszemlére az egyik legnépszerűbb olasz szent, Pio atya földi maradványait az egykori pap plébániáján, a déli Puglia tartomány San Giovanni Rotondo nevű településén.
2008. április 24. csütörtök 12:20 - Hírextra
A katolikus országban máig rendkívül népszerű a tenyerén stigmákat viselő, gyógyító kapucinus szerzetes, ezért több tízezren vesznek részt a ceremóniát megnyitó misén, amelyet José Saraiva Martins érsek, a szentté avatási ügyek vatikáni kongregációjának prefektusa celebrál.

Az egyházi tisztviselők Padre Pio halálának negyvenedik évfordulója alkalmából még márciusban nyitották fel a sírt, hogy a zarándokok közvetlenül imádkozhassanak hozzá, valamint hogy meggyőződjenek a holttest állapotáról. Az elmúlt két hónap során a holttestet felkészítették a bemutatásra. Szakértők szerint nincs nyoma rajta a stigmáknak, de a tetem nagyon jól konzervált állapotban van, ezért semmi akadálya annak, hogy a hívek megtekinthessék üvegkoporsójában.
Az ünnepségsorozatra csak az első napon nagyjából 15 ezer résztvevőt várnak a zarándokhelyen. Az újratemetés időpontja egyelőre még nem ismeretes. Egyházi illetékesek szerint eddig mintegy 750 ezren - főként olaszok - jegyeztették elő magukat a december végéig terjedő időszakra. A világon működő összesen háromezer "Pio atya Imacsoport" hárommillió hívet tömörít.

Padre Pio 1887-ben született Francesco Forgione néven. A pásztorfiúnak már egészen korán látomásai voltak, ezért 1903-ban belépett a ferencesek rendjébe. Hét évvel később pappá szentelték, 1916-ban helyezték San Giovanni da Rotondóba, ahol haláláig élt. Követői szerint különleges csodákat tett, magával az ördöggel birkózott cellájában. Többek állítják, hogy a jövőbe látott: a vezeklőknek még a gyónás előtt felsorolta bűneiket.

Az életében és halála után hívek tömegeit megmozgató pap-barátot hosszú időn keresztül ambivalens módon ítélték meg a Vatikánban. Sokan kétségbe vonták sebeinek és misztikus elhivatottságának valódiságát, rossz szemmel nézték rendkívüli népszerűségét. Az 1968-ban, 81 éves korában elhunyt Pio atyát végül 2002-ben szentté avatta II. János Pál pápa. A Famiglia Cristiana című katolikus folyóirat felmérése szerint Olaszországban többen imádkoznak Padre Pióhoz, mint az összes többi szenthez - beleértve magát Szűz Máriát és Jézust is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását