2024. május 9. - Gergely

Gógl Árpád az egészségügyi programért

Megvalósítható egészségügyi program kidolgozását szolgáló fórumsorozat indítását kezdeményezte Gógl Árpád (Fidesz); az első rendezvényt májusban Székesfehérváron tartják. Ezt csütörtökön székesfehérvári sajtótájékoztatóján közölte az egykori Orbán-kormány
2008. április 24. csütörtök 14:49 - Hírextra
Az "együtt gondolkodásba", a reális, megvalósítható program megalkotásába az orvos szakmán kívül, az egészségügyi szervezeteket, kamarákat, az önkormányzatokat, egyházakat és a civil szervezeteket is be kívánja vonni - mondta.

Mint kifejtette, olyan programot kell alkotni, amely egyaránt szolgálja az ifjú generációk egészségszemléletű nevelését, a felnőtt nemzedékek egészségügyi ellátásának biztonságát, s az általa "utolsó mérföldnek" nevezett program kidolgozását, megvalósítását.

A következő hetekben több városban tartanak majd fórumokat munkatársaival, s az azokon elhangzott javaslatok figyelembe vételével várhatóan őszre készül majd el az egészségügy megújítását célzó programjavaslatuk - mondta Gógl Árpád.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását