2024. március 29. - Auguszta

Miskolc az MVM-re hajt

Miskolc továbbra is arra törekszik, hogy megvásárolhassa a Magyar Villamos Művek (MVM)-től a Miskolci Fűtőerőmű többségi tulajdonát, pénteken országos napilapokban egész oldalas hirdetésben hívta fel erre a kormány figyelmét.
2008. április 4. péntek 12:10 - Hírextra
Káli Sándor (MSZP), a város polgármestere az MTI-nek elmondta: azért fordultak ehhez a formulához, mert a kormány figyelmét most más dolgok kötik le.

Ugyanakkor "természetesen hivatalos úton is jeleztük a miniszterelnöknek és a kormány valamennyi tagjának ezen szándékunkat" - tette hozzá, megjegyezve, mélyen egyetértenek a miniszterelnök azon szándékával, hogy meneszteni kívánja az MVM menedzsmentjét.

Miskolc számára egyértelmű, hogy a háttérben továbbra is azok az üzleti érdekek állnak, amelyek meg akarják fosztani Miskolcot elővásárlási jogától, felháborítónak tartjuk, hogy Magyarországon ezt egy állami vállalatnál meg lehet tenni - fogalmazott a polgármester.

Az ügy előzménye: az MVM igazgatósága az elmúlt héten döntött úgy, hogy mégsem adja el a Miskolci Fűtőerőmű Kft.-ben lévő 99 százalékot kitevő, a szavazati jogok 75 százalékát jelentő üzletrészét a Miskolc Holdinghoz tartozó Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) kft.-nek, miután a cég nem teljesítette határidőre a szerződéses feltételeket, így nem nyújtotta be a legfontosabbat, a vételár kiegyenlítésének biztosítékát jelentő bankgaranciát.

Ez egyébként még az elmúlt héten - a miskolci önkormányzat szerint határidőre - megtörtént, a Mihő az UniCredit Bank Zrt.-vel aláírta azt a hitelszerződést, amely alapján az eladó, az MVM megkaphatja azt a 4,4 milliárd forintot, amelyet kért az erőművért (a beruházáshoz felvett 10 milliárd forintos hitel törlesztését is vállalta a Mihő).

Miskolc továbbra is élni kíván elővásárlási jogával - szögezte le a polgármester.

Az MVM szerint kötik a céget a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései, ezért minden igyekezete ellenére sem tudja teljesíteni a miskolciak igényét, ugyanakkor "a városnak erre korábban minden lehetősége adott volt" - tartalmazza a villamosművek közleménye, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.

A Mifű Kft. 99,6 százalékos részesedésének értékesítését az MVM Zrt. közgyűlése - az állami tulajdonos jóváhagyásával - 2007. december 21-én hagyta jóvá. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint a korlátolt felelősségű társaság üzletrészének értékesítése esetén a társaság tagjait, a társaságot, illetve a társaság által kijelölt személyt - ebben a sorrendben - elővásárlási jog illeti meg az értékesítendő üzletrész vonatkozásában. "Ezen törvényi rendelkezés alapján került bele az MVM Zrt. és az ELMIB Zrt. között létrejött Üzletrész Adásvételi Megállapodásba azon rendelkezés, hogy a megállapodás teljesítésének feltétele, hogy elővásárlási jogukkal a jogosultak nem élnek" - fogalmaz a közlemény.

A Mihő Kft. 2008. január 30-án, a Mifű Kft. taggyűlésén kapta meg az MVM Zrt., mint eladó és az ELMIB Zrt., mint vevő között 2008. január 10-én létrejött módosított Üzletrész Adásvételi Megállapodást.

A Mihő Kft. a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint 2008. február 14-ig élhetett volna elővásárlási jogával 15 napos határidővel, a társaság azonban határidőre nem tett érvényes, az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozatot, ám az MVM Zrt. - az ELMIB Zrt. előzetes írásbeli hozzájárulásával - 2008. február 19-én a határidőt meghosszabbította február 28-ig - állítja közleményében az MVM.

Ezt követően a Mihő Kft. 2008. február 27-én közölte: él elővásárlási jogával, és a Mifű Kft. üzletrészét 4,4 milliárd forintért meg kívánja szerezni. A MIHŐ Kft. 2008 februárjában az MVM Zrt. részére küldött több levelében is egyértelműen akként nyilatkozott, hogy az általa megismert üzletrész adásvételi megállapodás határidőben történő teljesítésére kész és képes.

A Mihő Kft. március 13-án javaslatot tett az Üzletrész Adásvételi Megállapodás több lényeges feltételének és egyben a hatályos szerződésnek a módosítására is, az "MVM Zrt. számára megküldött levélből, illetve annak mellékleteiből egyértelművé vált, hogy a kft. a határnapra nem kész, és nem képes az Üzletrész Adásvételi Megállapodást teljesíteni" - olvasható a közleményben.

Az MVM Zrt. ezt követően közölte a Mihő-vel, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján az eredeti vevő hozzájárulása nélkül nem jogosult az érvényes és hatályos adásvételi megállapodást módosítani, ezért az MVM Zrt. igazgatósága az "elővásárlásra jogosultjának teljesítését eredménytelennek minősítette, és szerződésben foglalt jogával élve elállt a szerződéstől".

Az MVM Zrt. az érvényes jogszabályok betartása mellett nem tudta tovább fenntartani, illetve újra megnyitni Miskolc város érdekeltségeinek elővásárlási jogát, a cég "mindvégig maximális rugalmasságot tanúsított", de a jogszabályok adta keretek a társaságot is kötik, amelyek érvényesítésétől nem tekinthet el - fogalmaz az MVM közleménye.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását