2024. május 6. - Ivett, Frida

Megnyitották az FCÖ irodáját

Első alkalommal kapott székházat a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ), a székház ünnepélyes megnyitóját kedden tartották Budapesten.
2008. április 22. kedd 14:43 - Hírextra
A fővárosi roma érdekképviseletnek eddig még nem volt önálló irodája, az elmúlt három ciklusban rendezvényekre, közgyűlésekre a Magyarországi Roma Parlament Tavaszmező utcai helyiségeit bérelték.

A jelenlegi Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly március 20-án alakult meg, és az ígéretek ellenére egy éven át iroda nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a számára kijelölt Szilágyi utca 5. szám alatti egykori tüdőgondozó helyiség irodai átminősítéséhez a lakóépület társasházának közgyűlése nem járult hozzá. Az elutasítás indoka az volt, hogy az iroda létrehozása "a lakóközösség nyugalmát, öregek, gyerekek szociális, biztonsági érzését negatív irányban befolyásolná", így az átminősítést az önkormányzat illetékes osztálya megtagadta.

A Főpolgármesteri Hivatal az ügyben a közigazgatási hivatalhoz fordult, amely új eljárásra kötelezte az elsőfokú építésügyi hatóságot, míg a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa március elején vizsgálatot indított. Kállai Ernő akkor levélben arra kérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy ha a működéshez szükséges feltételt nem tudják biztosítani, soron kívül vizsgálja meg, milyen más helyiség bocsátható a becslések szerint is csaknem százezer fős fővárosi roma közösség képviseletére választott önkormányzat rendelkezésére.

A VIII. kerületi iroda keddi avatásán a főpolgármester az egy éves "huzavonára" utalva beszédében úgy fogalmazott: "remélem, hogy ez csak a ház lakóinak a magánproblémája volt, és bebizonyíthatjuk, hogy Budapest a tolerancia városa".

Demszky Gábor szerint az, hogy megkaphatta az irodáját az FCÖ, új kezdetet jelent a fővárosi romák életében, mint ahogy az is, hogy a Fővárosi Önkormányzat végre tudja hajtani esélyegyenlőségi programját - tette hozzá.

Az SZDSZ-es politikus igazságosnak tartja, hogy a népességszám és a szociális hátrányok figyelembevételével a roma kisebbség nagyobb támogatást kap a fővárostól, mint a többi nemzetiség, mert - mint fogalmazott - a lemaradásokat be kell hozni. Megjegyezte, erősíteni kívánják intézményük, a Romano Kher - a Cigány Ház ösztöndíjpályázatát, és fel kívánják számolni a szegregációt, ami a roma gyermekek oktatásában a lemaradás fő okozója.
Demszky Gábor szólt arról is, hogy a VIII. kerület legrosszabb állapotú részét, a Magdolna negyedet a romákkal közösen kell megújítani, úgy, hogy közben megőrizzék a hely kulturális értékeit.

Makai István, az FCÖ elnöke azt mondta, székházuknak olyan nyitott házzá kell válnia, ahol a fővárosi cigányok elintézhetik ügyes-bajos dolgaikat, s tanácsokat is kaphatnak. A főpolgármester ígéretet tet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyik jogásza segítséget nyújt majd az FCÖ-höz forduló panaszosoknak.

Az irodaavatáson jelen volt a kerületi cigány önkormányzatok vezetői mellett Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, John Emese, a Fővárosi Közgyűlést liberális frakcióvezetője, valamint April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását