2024. április 19. - Emma

A Zanzibár énekesnője merült

A Zanzibár énekesnője nem fél a veszélytől. Nem ez az első eset, hiszen próbálta ő már ezt a levegőben is, akkor siklóernyővel. Most palack került a hátára és maszk az arcára – a Zanzibár énekesnője ugyanis újabban búvárkodni tanul.
2008. április 15. kedd 11:37 - Hírextra
Rita nagyon bevállalós lány, sokféle extrém sportot kipróbált már, nem igazán fél a veszélytől. Volt már motorbalesete is, sőt, egyszer a vízen is pórul járt.

- Egyszer elsüllyedtem vizibiciklivel. Nem tudom, hogy, de sikerült. Akkor is jöttek értem, jöttek a halőrök. Az egyik fiú, aki velünk volt, közölte, mikor már csak egy csücsök lógott ki, hogy nem tud úszni. Onnantól kezdve kocka szájjal üvöltöttünk, hogy „áááá, segítség!”.

Az énekesnő eddig karcolásokkal megúszta a baleseteit, azt mondja, az őrangyala vigyáz rá. Bár nem éppen egy Egerszegi Krisztina, víziszonya nincsen, sőt, ha teheti, minden alkalommal búvárkodik, ha tenger mellett nyaral.

- Furcsa az, hogy az ember általában csak az orrán fúj, itt meg egyszerre kell az orron-szájon szívni és fújni is a levegőt. Ez kicsit furcsa, de meg lehet szokni, és nagyon jó, kifejezetten élvezetes.

Terecskei Rita tehát ezt is megúszta, sőt kifejezetten nagy tehetséget mutat a búvárkodásban. Nyáron pedig célba veszi a legközelebbi tengert, és élesben is kipróbálja merülési tudományát.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását