2024. március 29. - Auguszta

A budai várnegyed védelme

Egy nagyobb cél, a budai várnegyed védelme szempontjából sorsdöntő parkolóberuházás érdekében volt szükség a középkori falrész bontásának engedélyezésére - mondta az MTI-nek pénteken Fejérdy Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökhelyettese
2008. április 11. péntek 18:02 - Hírextra
Fejérdy Tamás elmondta, hogy a több száz autónak parkolási lehetőséget nyújtó beruházás másképp nem valósulhatott volna meg, mivel az engedélyt az összes lehetséges változat átgondolása után a legkisebb károsítást jelentő tervre adták ki.

A kompromisszumot nem pénzügyi okokra alapozva, hanem "forgalomtechnikai szempontok" miatt kellett megkötni - mutatott rá, hozzátéve, hogy e nélkül a teljes beruházás meghiúsult volna.
Leszögezte, hogy a fal alapozási részének és egy kis felmenő szakaszának elbontása a világörökségi értékre nem jelent veszélyt.

Nem az alku másik oldala, de a projekt egyik eredménye, hogy az építkezés során egy nagy kiterjedésű középkori fal restaurált szakasza lesz látható a garázsban - emelte ki a szakember.
Hangsúlyozta: az eset nem válhat precedens értékűvé, mert minden egyes ilyen típusú programnál egyedileg mérlegel a KÖH, amelynek alapszempontjai nem változnak, tehát az örökségi értékek károsodásának lehetőleg teljes elkerülése a cél.

Magyar Károly, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régésze csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a Budavári Palota XV. században épült, műemléki védettséget élvező falának egy részét bontják a Csikós udvar alatt létesítendő mélygarázs építői.

A terület régészetileg is védett, és a világörökség részét képezi, így a bontási engedély kapcsán a gazdasági érdekre hivatkozni elfogadhatatlan, illetve veszélyes precedenst teremthet - vélekedett a szakember.

A palota modern kori, Ybl-féle átépítése során került az érintett falrész a föld alá. Erre a tényre a BTM régészei a beruházók figyelmét többször felhívták. Múlt év januárja óta pedig már pontosan ismerték a fal elhelyezkedését, de ennek ellenére úgy csinálták meg a terveket, hogy az a falrész leborotválását foglalta magában - mutatott rá a régész.

Hangsúlyozta, hogy a garázs építését alapvetően támogatják, azt azonban elvárnák, hogy a terveket az előkerülő régészeti értékek nyomán változtassák, és ne fordítva.

A több száz férőhelyes mélygarázs építése tavaly februárban kezdődött, az első ütem a Csikós udvar alatti terület kibontását foglalta magában.

Szamkó Katalin, a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. ügyvezető igazgatója akkor elmondta, hogy hosszadalmas előkészületek után a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól 2004-ben kaptak engedélyt arra, hogy két ütemben egy összesen csaknem 700 autó elhelyezésére alkalmas garázst építtessenek fel. A beruházásra kiírt pályázat győztese a Raiffeisen Ingatlan Zrt.-ből és az osztrák WiPark Garagen AG cégből álló nemzetközi konzorcium lett, amelyik létrehozott egy projektcéget, ez építi és üzemelteti majd a garázst.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását