2024. május 11. - Ferenc

Börtönőröket képeznek

Börtönőröket is képeznek szeptembertől a város egyik középiskolájában, hogy biztosítsák a szakemberek utánpótlását a létszámgondokkal küzdő Balassagyarmati Fegyház és Börtönben - tájékoztatta az intézet parancsnoka hétfőn az MTI-t.
2008. április 7. hétfő 16:28 - Hírextra

Erről együttműködési megállapodást írtak alá a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolával, valamint az intézményt fenntartó önkormányzattal - mondta el Budai István ezredes.
Hozzátette: a rendőrséggel kötött korábbi megállapodás értelmében a középiskolában már gyakorlat a rendészeti oktatás, ez egészül ki a büntetés-végrehajtási jogszabályokkal, ismeretekkel, amit két évig tanulnak az ilyen képzést választó hallgatók.

A parancsnok közölte: a balassagyarmati börtönben jelenleg 140 százalékos a telítettség. A 100 százalékos létszámot figyelembe véve 89 börtönőrt alkalmazhatnának, most tízzel ennél is kevesebben vannak.

Budai István elmondta: a büntetés-végrehajtásnál elhelyezkedőknek korábban kötelező előfeltétel volt a katonai szolgálat. Amióta ezt eltörölték, a fiatalok közvetlenül érettségi után mehetnek oda dolgozni, ám jellemző, hogy sokan akkor szembesülnek azzal, nem így képzelték el a börtöni munkát, és még az egyéves próbaidő letelte előtt elhagyják a pályát.

A szeptembertől induló képzéssel ezt szeretnék elkerülni, ugyanakkor a munkába állást követően az eddigi négy hetes alapképzés országosan 14 hetesre bővül, és háromhetes gyakorlati képzéssel egészül ki - tette hozzá.

Budai István kitért rá: a büntetés-végrehajtási munkára jelentkezőknél a rendőrségihez hasonló az alkalmassági vizsgálat, így része a pszichológiai vizsgálat is.

Hozzátette: a Mikszáth Kálmán középiskolából évente 10-15 gyerek biztosan el tud helyezkedni a balassagyarmati, a váci, a márianosztrai és egri büntetés-végrehajtási intézetekben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását