2024. május 6. - Ivett, Frida

Beköltözhet a Cigány Önkormányzat

A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) a jövő héten beköltözhet új irodájába, amelynek kulcsait néhány napja vette át a képviselő-testület elnöke. Az FCÖ egy éven át iroda nélkül volt kénytelen dolgozni, mivel a számára kijelölt helyiség átminősítéséhez a l
2008. április 6. vasárnap 13:07 - Hírextra

A Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly március 20-án alakult meg. A kisebbségi törvény szerint a fővárosi kisebbségi önkormányzatok működési feltételeit a Fővárosi Önkormányzatnak kell biztosítania. A Főpolgármesteri Hivatal vállalkozási és vagyonkezelési ügyosztálya szeptember elején kérelmezte is a Józsefvárosi Önkormányzat polgármesteri hivatalának jogi osztályán, hogy a Szilágyi utca 5. szám alatti egykori tüdőgondozó helyiségét irodává minősítse át.

A kérelmet a kerületi önkormányzat illetékes osztálya október végén elutasította, mert az említett társasház közgyűlése az egykori tüdőgondozó helyiségének irodává minősítéséhez nem járult hozzá. A döntést azzal indokolták, hogy az iroda létrehozása "a lakóközösség nyugalmát, öregek, gyerekek szociális, biztonsági érzését negatív irányban befolyásolná".

A Főpolgármesteri Hivatal az ügyben a közigazgatási hivatalhoz fordult, amely új eljárásra kötelezte az elsőfokú építésügyi hatóságot.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a múlt hónap elején arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az FCÖ elnöke panasszal fordult a hivatalához, amiért a törvény szerint előírt közgyűléseket "szívességi alapon", csak kerületi kisebbségi önkormányzati irodákban, a megbeszéléseket pedig sokszor saját lakásán tudják megtartani.

Az országgyűlési biztos szerint a társasház közgyűlésének határozata "a joggal való visszaélés körébe tartozik", ezért arra kérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy soron kívül vizsgálja meg a helyzetet, és mérje fel, milyen más helyiség bocsátható a becslések szerint mintegy százezres létszámú fővárosi roma közösség képviseletére választott önkormányzat rendelkezésére.

Makai István, az FCÖ elnöke az MTI-nek vasárnap elmondta, hogy a VIII. kerületi egykori tüdőgondozó helyiség irodává történő átminősítése megtörtént, a Fővárosi Önkormányzat azt felújította, s a kulcsokat a héten át is vette. Az FCÖ irodáját hivatalosan április 22-én avatják fel - fűzte hozzá.

A roma vezető közlése szerint az irodabútorok egy részét különféle adományokból és más felajánlásokból szerzik be, míg a működéshez szükséges technikai eszközök egy részét az Egyesült Államok nagykövetsége adományozza a roma érdekképviselet számára.

Makai István az MTI-nek elmondta azt is: még február elején együttműködési megállapodást kötöttek a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központtal egy intézményesített rendszer kiépítésére, hogy a budapesti romák foglalkoztatását, szakképzését elősegítsék. Az iroda munkatársait is közhasznú munka keretében kívánják foglalkoztatni, ezért várják a jelentkezőket - tette hozá az FCÖ elnöke.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását