2024. május 7. - Gizella

Az SZDSZ szombaton dönt a küldöttgyűlés összehívásáról

Szombaton dönt a rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról az SZDSZ országos tanácsa (ot). Az április végére tervezett rendkívüli küldöttgyűlésen hozhatnak határozatot a párt tisztújításáról és a koalícióból való kilépésről. Az SZDSZ ügyvivő testülete (üt)
2008. április 4. péntek 18:49 - Hírextra
Az első rendkívüli küldöttgyűlés, amelyet feltehetően április 27-én tartanak, dönt a koalícióról, az SZDSZ alapszabályának módosításáról és a második rendkívüli tisztújító küldöttgyűlés összehívásáról.

A második rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésre június elején, valószínűleg június 7-én kerülhet sor, amikor megválasztják a párt elnökét, a 12 ügyvivőt és az országos tanács 20 tagját.

Kóka János múlt hét kedden már indítványozta a párt ügyvivő testületénél, hogy kezdeményezzék egy rendkívüli küldöttgyűlés összehívását. A bejelentést megelőzően, de már az úgynevezett Jüttner-bizottság jelentésének közzététele után ugyanis olyan információk láttak napvilágot, amelyek alapján a tavalyi tisztújításon négy szabolcsi álküldött is részt vett, valamint Fodor Gábor kampánystábjának egyik tagja úgy szavazott, hogy nem volt küldött.

Egy héttel ezelőtt az Index arról adott hírt, hogy nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek. Az SZDSZ erre úgy reagált, hogy egy adminisztrációs hiba folytán a tisztújító küldöttgyűlésen az elnökválasztás és ügyvivőválasztás listái összekeveredhettek a bíróságra való benyújtás előtt, de véleményük szerint ez az elnökválasztást nem érinti.

A párt hétfői frakcióülése után Kóka János pártelnök és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter bejelentette: a frakció arra kéri az ügyvivő testületet, hogy döntsön a szabaddemokrata miniszterek és államtitkárok visszahívásáról, április 30-i hatállyal. Ezt a kezdeményezést az ügyvivő testület egyhangúlag fogadta el.

Az SZDSZ reakcióját az váltotta ki, hogy Gyurcsány Ferenc múlt hét szombaton, az MSZP országos pártértekezletén mondott beszédében kijelentette: az egészségügyi reformpolitika mögül elfogyott a támogatás, új megoldásokra és nyugalomra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet, ezért javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére. Az SZDSZ kiállt az egészségügyi miniszter mellett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ügyvéd
2008. április 5. 08:43
Jó reggelt!

Nekem ezzel a küldöttgyűléssel azért vannak törvényességi szempontból aggályaim.
Két küldöttgyűlést akarnak. A második küldöttgyűlés rendezné a tisztújítást. A jelenlegi jogsértő állapot helyett.
Tehát ebből kifolyólag még az az első küldöttgyűlés dönt a koalíció sorsáról, amelyiknek a törvényessége maguk a szabad demokraták szerint is kétséges és aggályos.
Vagyis az az első küldöttgyűlés dönt, amelyiknek a soraiban - elméletileg - azok is itt vannak, akik nem is lehetnének ott. Hát nem bájos?
Aztán ezáltal az első küldöttgyűlés, amelyik - ezek szerint - kb. csak egy jó hónapig létezik, olyan döntést hoz a saját maga utáni időkre nézve, amelyikkel lényegében kész tények elé állítják a tisztújításhoz szükséges új küldöttgyűlést.

Szóval azt nem tudom megérteni, hogy ha maga az SZDSZ szerint is nem törvényes és nem legtitim a jelenlegi küldöttgyűlés, akkor egy ilyen nagy horderejű kérdés eldöntését miért adja a kezébe és miért nem érnek rá megvárni az új, feltehetően immár törvényes küldöttgyűlést, hogy ők döntsenek?
Ozmium
2008. április 5. 07:41
Belátom, az SZDSZ csak pattanás a demokrácián.
Hol vannak már a rendszerváltói erények?
Mint a független tűzoltó zenekar, mindenki egymástól függetlenül játszik. Nincs kohéziós erő, ami összetartaná a pártot.
A társadalom feszengve veszi tudomásul, hogy az SZDSZ, már csak teátrális része a koalíciónak.
Ha pattanás-pattanás, ki kell nyomni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását