2024. március 29. - Auguszta

Változik a fogyatékosok parkolási rendje

A fogyatékkal élők parkolási engedélyének kiadását a háziorvosoktól az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézetbe telepítik az erről szóló jogszabálytervezet szerint - jelentette be Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybizt
2008. április 3. csütörtök 18:29 - Hírextra
Ismertetése szerint befejeződött az egyeztetés a fogyatékkal élők parkolásáról szóló jogszabálytervezetről.

Kondorosi Ferenc elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság csütörtökön elfogadott egy javaslatot a határokon átnyúló felelősségre vonásról a közlekedés területén. Ez megszünteti azt az anomáliát, hogy nem vonják felelősségre azt, aki a jogsértést más országban követi el. Az irányelv négy cselekményre vonatkozik: az ittas vezetésre, a gyorshajtásra, a biztonsági öv használatának mellőzésére és a piros lámpa figyelmen kívül hagyására.

Mint mondta, az Új rend program keretében kiemelt figyelmet fordítanak a gépjármű-forgalmazással és fenntartással kapcsolatos jogi helyzet tisztázására, a joghézagok eltüntetésére. Három okmány, a forgalmi engedély, a törzskönyv és szervizkönyv helyett szeretnének egy digitális okmányt létrehozni.

A gépjárművek lízingelése kapcsán vizsgálják az önrész alkalmazásának kötelezettségét, és azzal is foglalkoznak, hogy törvény határozza meg a gazdasági-, illetve műszaki totálkár fogalmát.
A kormánybiztos azt is közölte, hogy az elképzelések szerint a gépjárműbontást hatósági bejelentéshez kötnék.

Kondorosi Ferenc a gyógyszerhamisítás területéről szólva elmondta: egyre gyakoribb, hogy biogyógyszernek álcázott hamis termékeket árusítanak, amelyek nem tartalmazzák a tájékoztatójukban szereplő hatóanyagokat.

Mint mondta, egyre divatosabbá válnak a menedzsertabletták és a táplálékkiegészítők, amelyeket sokan internetes patikákban vásárolnak meg, és egyre több köztük az úgynevezett "piszkos gyógyszer", amelyekben minimális a hatóanyag és összetételük esetleg egészségkárosító.
Kondorosi Ferenc bejelentette: az ilyen gyógyszereket egyedi azonosítóval kívánják ellátni, amely 150-210 forinttal drágítja meg őket, valamint felvilágosító kampányt is terveznek arról, hogy hol és milyen körülmények között szabad gyógyszer vásárolni.

A kormánybiztos beszámolt arról, hogy közlekedésben meghirdetett zéró toleranciának köszönhetően 2008 első két hónapjában (az előző év hasonló időszakához viszonyítva) 58-cal kevesebb halálos baleset történt az utakon, 9,4 százalékkal kevesebb a személyes sérüléses baleset, az ittas állapotban okozott balesetek száma pedig 39 százalékkal csökkent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását