2024. május 9. - Gergely

Tandíj: nem lesz jogorvoslat

Tízezrek esnek ki a felsőoktatásból, akik a tandíj miatt nem jelentkeztek - írja a Magyar Nemzet. Bár a március 9-i népszavazás győzelme után a kormány kénytelen volt eltörölni a tandíjat, a diákok a jelentkezések leadásakor úgy tudták, fizetniük kell tan
2008. április 2. szerda 10:12 - Hírextra
Az ellenzék szerint emiatt több tízezer szegény család gyermeke nem jelentkezett az egyetemre. Az oktatási tárca szerint nincs lehetőség a számukra jogorvoslatra. Hiába utasította el a választópolgárok elsöprő többsége a március 9-i népszavazáson a tandíjat, több tízezer fiatal az idén mégis a fizetési kötelezettség tervezett bevezetése miatt esik el a továbbtanulástól.

A lapunkhoz érkezett olvasói telefonok és a statisztikák is azt jelzik, hogy több ezer olyan fiatal van, aki azért nem jelentkezett egyetemre vagy főiskolára, mert családja nem tudta volna kifizetni az évi 105-150 ezer forintos tandíjat. Emlékezetes, az egyetemekre február 15-ig lehetett jelentkezni, ekkor azonban még érvényben volt a tandíjtörvény, amelynek értelmében szeptembertől átlagosan alapképzésen 105, mesterképzésen 150 ezer forintot kellett volna a diákoknak tanévenként fizetniük. Jó néhány egyetem azonban eltért a tárca által ajánlott összegtől, és ennél jóval többet kért a diákoktól, a Budapesti Corvinus Egyetemen például egyes mesterképzéseken 225 ezer forintra sarcolták volna őket. A nem túl tehetős fiatalok szülei nem tudták vállalni a terheket, ezért a tanulók egy része nem adta be jelentkezését. A március 9-i népszavazás után ugyan eltörölték a fizetési kötelezettséget előíró jogszabályt, de a diákok ezután már nem jelentkezhettek a felsőoktatásba. A Magyar Nemzet megkérdezte az oktatási tárcát, hogy van-e lehetőségük a fiataloknak jogorvoslatra, hiszen a kormány menet közben változtatta meg a tanulás feltételeit.

A Hiller István vezette minisztérium lapunknak küldött válasza szerint a jelentkezők számának csökkenése 2004-től folyamatos, annak semmi köze a tandíjhoz. Az érdeklődés visszaesésének oka elsősorban az, hogy a korábbi években felvették azokat az idősebb diákokat, akik az érettségijük évében nem tudtak bekerülni a felsőoktatásba. A tárca hozzátette: a jelentkezési határidő meghosszabbítása nem lehetséges, ugyanakkor arra megvan a jogi lehetőség, hogy a ponthatárok megállapítását követően augusztusban pótfelvételit hirdessenek a felsőoktatási intézmények. Megjegyzendő: a pótfelvételi a szegényebb családoknak nem megoldás, hiszen ilyenkor csak azokat a maradék helyeket hirdetik meg az egyetemek, amelyeket az első körben nem tudnak feltölteni. Az utóbbi években ilyen csak a méregdrága, több százezer forintos költségtérítéses képzéseken fordult elő. Az oktatási tárca lapunknak adott válaszában egyébként az indokok között olyan érv is szerepel, ami nem fedi a valóságot.

Azt írták: a tavalyi adatokhoz viszonyítva idén körülbelül annyival kevesebben érettségiznek, mint ameny-nyivel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba. A valóságban azonban idén 125 ezren érettségiznek, vagyis többen, mint az elmúlt négy évben bármikor. A tárca honlapjáról származó adatok szerint tavaly 124 ezren, tavalyelőtt 119 ezren, 2005-ben pedig 114 ezren maturáltak. Tegnap megírtuk: a tandíj hírére történelmi mélypontra, százezer fő alá zuhant a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma. Ez a tandíj bevezetése előtti adatokhoz képest harmincszázalékos csökkenést jelent. Csupán 96 302 diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe az idén, az adatok ráadásul nemcsak az alap-, hanem a mesterképzésre jelentkezők számát is tartalmazzák, vagyis a 96 ezer főbe több mint ötezer olyan fiatalt is beleszámoltak, akik jelenleg is felsőoktatási hallgatók. A főiskolára, egyetemre újonnan jelentkezők száma tehát csak 91 ezer fő, vagyis 17 százalékkal kevesebb a tavalyi 108 ezer főnél. Még drámaibb a helyzet, ha a tavalyelőtti, vagyis a tandíjtörvény bevezetése előtti adatokkal hasonlítjuk össze az idei számokat: 2006-ban még több mint 132 000-en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását