2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Marinálva, rántva, fekete szezámmaggal, zsályával, füstölt marhanyelvvel...

Marinálva, rántva, fekete szezámmaggal, zsályával, füstölt marhanyelvvel és fehérbabbal, csípős krém formájában, pirított barnakenyéren - azaz másként, mint megszoktuk, de ismét főszerepben. E különleges belsőségből készült ételekről tartott szerdán sajtó
2008. április 2. szerda 14:43 - Hírextra

A pacal ma nem számít divatos ételnek Magyarországon, ráadásul a pörköltön, illetve a csülkös pacalon kívül nem sok belőle készült fogást ismer a közönség. Pedig nagyon sokféle ételt lehet belőle készíteni - mondta az MTI munkatársának Bereznay Tamás, a fiatal mesterszakács-generáció egyik leghíresebb tagja.

Ezt rögtön be is bizonyította: a csíkokra vágott parmezános, kicsit csípős pacalt tipikus olasz spagettivé varázsolta.

Niklai Ákos, a 130 éves Kárpátia étterem tulajdonosa szerint a pacalnak igenis fontos helye van a kortárs magyar konyhában, ugyanakkor el lehet készíteni mediterrán, rusztikus és elegáns formában, hagyományosan és kortárs módra egyaránt.

Ezért elhatározták, hogy a pacalt teszik meg április hónap fő ételének, őrizve ezzel a régi hagyományokat és újítani egyszerre.

A megtisztított, megabált és legalább 2-3 óráig főzött marhagyomor nemcsak a magyar konyhában kerül a fazékba: a normandiai, szicíliai, török, sváb, toszkán, lengyel, bolgár és baszk gasztronómiának egyaránt kedvelt nyersanyaga.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását