2024. június 2. - Kármen, Anita

Idegenben hengerelt

Hazai medencében is kikapott, ráadásul öt góllal a Szeged az Egertől, ezzel a vendégek összesítésben már 6-2-re vezetnek a nyolc pontig tartó párharcban a férfi vízilabda ob I rájátszásának elődöntőjében.
2008. április 2. szerda 22:25 - Hírextra

A 9-5-re elveszített első playoffos csata után mindenképpen javítaniuk kellett volna a Tisza-partiaknak, hogy valós esélyük maradjon a döntőbe jutásra, ám a szépítés nem sikerült: akárcsak odahaza, vendégként is a hevesiek diadalmaskodtak, méghozzá ezúttal fölényesen.

Már az elején világossá vált, hogy a támadásban és védekezésben egyformán kiválót nyújtó Eger simán besöpri a két pontot, mivel a hazaiak ugyanakkor körülményes lassúsággal szövögették akcióikat. Ha nem véd válogatott formában Baksa László, alighanem még nagyobb különbségű vendégsiker születik. Jellemző, hogy a szegediek a második negyedben, 0-4-nél lőtték első góljukat, második találatuk pedig 1-7-es állásnál született meg.

Az egrieknél sziporkázott a kétszeres olimpiai bajnok hálóőr, Szécsi Zoltán, a mezőnyben pedig Biros Péter és Kis Gábor remekelt különösképpen.

Kásás Zoltán, aki nemrég vette át a csongrádi alakulat szakmai munkájának irányítását, egyenesen értékelhetetlennek minősítette csapata játékát, míg Gerendás György, az egriek vezetőedzője szerint együttese zseniálisan pólózott. A 2-7-es végeredmény alapján alighanem mindkét vélekedés teljesen megállja a helyét.

Rájátszás, 2. mérkőzés:
az 1-4. helyért:
Szeged-Beton VE – Brendon-UPC-ZF-Eger 2-7 (0-3, 1-2, 0-1, 1-1)
A párharc állása: 6-2 az Eger javára

korábban:
az 5-8. helyért:
Pendola-Szentes-Elektroglob - UNIQA-UTE 8-7 (1-1 2-2, 2-0, 3-4)
A párharc állása: 6-2 az Újpest javára

később:
az 1-4. helyért:
TEVA-VasasPlaket - Domino-Honvéd 19:30 ó

az 5-8. helyért:
PVSK-Fűszért-Aquaprofit - FTC-Aprilia 19 ó

a 9-12. helyért:
Androbau-Fehérvár-Póló SE - Szolnoki Főiskola VSC 19 ó
BVSC - OSC-Opus Via, Szőnyi út 20 ó

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását