2024. április 16. - Csongor

Harmincnyolc a magyar igazság!

Harmincnyolc éremnél járnak a magyar versenyzők a masters vizes világbajnokságon.
2017. augusztus 14. hétfő 16:20 - HírExtra


Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivőjének tájékoztatása szerint a hazai sportolók 15 arany-, 14 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtöttek.

A legjobban a műugrók teljesítettek, ők nyolc elsőség mellett hét második és négy harmadik helyet szereztek, míg a vízilabdázók - köztük a Kemény Dénes irányította Millennium csapat - négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel gazdagodtak.

A nyíltvízi úszók egy-egy arany- és bronz- mellett két ezüstérmet szereztek, míg a magyar szinkronúszók minden éremfajtából kettőt gyűjtöttek.
A vízilabdatornán részt vett az amerikai Brenda Villa, minden idők legeredményesebb női játékosa, aki elmondta: fantasztikus volt a verseny és a helyszín, és nagyon sajnálja, hogy Budapest végül visszavonta pályázatát a 2024-es olimpiára.

A vasárnapig tartó masters vb-t öt sportágban rendezik meg, a nyíltvízi úszók Balatonfüreden, a medencés úszók, a szinkronúszók, a műugrók és a vízilabdázók Budapesten versenyeznek. A folytatásban már csak az úszók versenyeznek a Duna Arénában és a Hajós uszodában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását