2024. március 29. - Auguszta

Gyurcsány kinevette Kókát, a szocik tapsoltak

A mai nappal világossá vált, megbicsaklott a kormányzati akarat. Gyurcsány Ferenc kihátrált a saját reformjai mögül - mondta napirend előtti felszólalásában Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője. "Elfogyott önben, miniszterelnök úr az erő, a szándék, az ak
2008. március 31. hétfő 15:11 - Hírextra
Kóka szerint Gyurcsány Ferenc szombati beszédével tulajdonképpen a Gyurcsány kormány programjára mondott nemet.

Kóka János szerint ezt nem lehet másképpen értelmezni, mint úgy, hogy a kormányfő felmondta az együttműködés alapjait. Az SZDSZ frakciója ezért az javasolja a párt ügyvivői testületének, hogy hétfő esti ülésén döntsön a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok kormányból való visszahívásáról, április 30-i hatállyal.

Mint mondta, a liberálisok eddig is az ország érdekében fontos liberális reformok miatt maradtak a kormányban és nem a hatalom miatt.

Hozzátette, hogy a jövőben is a reformok következetes végigviteléért fognak harcolni a parlamentben. "Nem a bársonyosakért, miniszterelnök úr, mert olyanok nincsenek. Bársonyosak ezek a székek, de még ezeknek a székeknek az érdekében sem vagyunk készek lemondani a reformokról" - mondta a liberális politikus a miniszteri bársonyszékekre utalva.

Kóka János, Gyurcsány Ferenc szombati, a szocialisták országos pártértekezletén elmondott beszédére visszautalva úgy vélekedett: a kormányfő az egyórás felszólalásban csak egyszer foglalkozott olyan kérdéssel, amely a kormányzat munkáját közvetlenül érinti. Ez pedig Horváth Ágnes leváltása volt.

Az SZDSZ elnöke úgy véli, fel kell tenniük a kérdést, hogy miről kell, hogy szóljon a politika. Véleménye szerint nem személyi kérdésekről, nem kommunikációs tervekről, hanem programokról.

A kormányfőhöz fordulva azt mondta, a szabad demokraták azért kötöttek 2006-ban koalíciót a szocialistákkal, hogy végigcsinálják a reformokat, amelyek nélkül az egészségügy, az oktatás és a versenyszféra ellehetetlenül.

A frakcióvezető emlékezetett rá, hogy az egészségbiztosítási törvényt a koalíció kétszer is megszavazta. Mint mondta: "lehet nem szeretni Horváth Ágnest, de a miniszter a koalíció programját hajtotta végre."

Kóka János szerint Gyurcsány Ferenc szombati beszédével nem az a legnagyobb probléma, ami benne volt, hanem ami nem volt benne. Közölte: "volt pénzügyminiszterek, egykori és jelenlegi jegybankelnökök, közgazdászok és vállalati vezetők szerint ugyanis reformok és a közteherviselés átalakítása nélkül nincs gyarapodás, hanem a tartós lemaradással kell szembenézni.

A beszédét követően meglepő esemény zajlott: Gyurcsány Ferenc a szemébe nézett és kinevette Kókát! A beszéd alatt is számos MSZP-s képviselő igencsak koalíciós partnerhez méltatlanul viselkedett: például amikor Kóka kijelentette, hogy visszahívják a minisztereiket, akkor megtapsolták a bejelentést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását