2024. április 19. - Emma

Balázs szerencsés a pókerben

A műsorvezető szerint a póker lényege a jó emberismeret.
2008. március 28. péntek 12:35 - Hírextra
Sebestyén Balázs sikert sikerre halmoz. Nem csak a munkában van nyerő szériája, hanem kedvenc játékában, a pókerben is. Az utóbbi hetekben két első és egy második helyet is szerzett. Ám elmondása szerint ebben a szerencsének vajmi kevés szerepe van.

- Szerintem – és ezzel sokan nem értenek egyet – a póker nem szerencsejáték. Pár ezer forinttal órákig el lehet játszani, ha jó vagy, ráadásul kevés pénzből is csinálhatsz százezreket. Van aki ebből él és 18-20 évesen már profi pókerjátékos. A jó lapok 30 %-ot számítanak, a játék 70%-ban emberismereten alapul. A másik vállrándítása, vagy sóhaja is sokat jelenthet. Én egyből levágom, hogy valaki rutinos játékos, vagy esetleg először ül pókerasztalnál.

A műsorvezető a jó emberismeretet elsősorban show-jának köszönheti.

- Az évek során közel tíz ezer emberrel beszéltem a Balázs show-ban. Ott is rövid idő alatt kell feltérképezni az embereket, egy-két mondat után lejön valakinek a karaktere. Ez erős emberismeretet adott, amit a pókerben tudok kamatoztatni.

Balázs szerint ahhoz, hogy valakiből jó pokerjátékos váljon, először is ismernie kell a lapokat, rengeteget kell gyakorolni és a metakommunikációval is tisztában kell lenni. Trükkjeit és tippjeit írásba is foglalta, nemrég jelent meg ugyanis A póker titkai című könyve.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását