2024. március 29. - Auguszta

Terjednek a digitális képkeretek

Tavaly 20 ezer digitális képkeretet értékesítettek Magyarországon. Míg korábban ajándéktárgyként vásárolták, mára már reklámhordozóként és egyre több funkcióval ellátott szórakoztató eszközként funkcionál.
2008. március 27. csütörtök 17:23 - Hírextra
A digitális képkeret eleinte csupán fényképek megjelenítésére szolgált, az eszköz funkciói azonban folyamatosan bővülnek, ma már alkalmas mozgókép vagy zene lejátszására is. A legújabb modellek nyomtatóval, rádióval felszereltek, sőt csatlakoztathatók mobil hálózathoz is, így a fotók közvetlenül az internetről érhetők el. Létezik kulcstartónyi és kisebb tévé méretű is.

Magyarországon több mint 40 gyártó forgalmaz digitális képkeretet, az éves kiskereskedelmi értékesítés becslések szerint 15 ezer darab, amihez hozzáadódik a különböző cégek által reklámhordozónak vásárolt eszközök száma.

A termékek tavaly elsősorban ajándékként, főként karácsony környékén voltak kelendőek, de az utóbbi néhány hónapban az évközi eladások is észrevehetően emelkedtek - derül ki a digitális keretek egyik legnagyobb forgalmazója, a Hama magyarországi leányvállalatának közleményéből.
Jelenleg elsősorban az olcsóbb, 20-30 ezer forint közötti egyszerűbb gyártmányokra van tömeges kereslet, de az árak várható csökkenésével a többfunkciós modellek is teret hódíthatnak.

A digitális képkereteket egyre szélesebb körben alkalmazzák reklámhordozóként is: leginkább gyógyszertárakban és ügyfélszolgálati irodákban használják a vevők tájékoztatására. A felmérések szerint várható, hogy a közeljövőben kirakati installációként, akciós termékek megjelenítő eszközeiként is elterjednek - mondta el Prohászka Ottó, a cég magyarországi leányvállalatának vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását