2024. május 8. - Mihály

Negyven évig tartó lopás

Harmincnyolc év elteltével kapja vissza egy férfi ellopott Ford Mustangját Los Angelesben. Eugene Brakke még 1965-ben vásárolta sportkocsiját, de csak nem egészen öt évig használhatta, mert ellopták. Aztán évtizedekig nem hallott róla, nem is remélte, hog
2008. március 25. kedd 19:45 - Hírextra
Brakke a napokban kaphatja vissza elveszett kedvencét, igaz, 300 ezer mérföldes (csaknem félmillió kilométeres) futásteljesítménnyel idősebb állapotban és egy kissé "átplasztikázva", más fényezéssel.
Az 1970 májusában ellopott Mustangot egy hónappal később egy akkori tinédzser, Judy Smongesky érettségi ajándékba kapta apjától, aki a kocsit egy használtautó-kereskedőtől vette.

A San Diegóban élő Judy közel négy évtizeden át ápolta-gondozta elegáns Mustangját, amelyről csak most tudta meg, hogy lopott. El akarta adni, és az eredetvizsgálaton derült ki, hogy a jármű "nem tiszta".

"Ez valóban az ő kocsija, még ha csak 4 évig is vezette, én pedig 38 évig" - mondta a hölgy az eredeti tulajdonosról.

Eugene Brakke nem volt elragadtatva attól, hogy arany színű Mustangját metálkékben láthatja viszont, a kocsi ráadásul - vagy szerencsére - már két generáljavításon is átesett. Viszont az immár oldtimerré avanzsált autó ma is kifogástalanul működik, hangja ugyanolyan csodálatos, mint új korában.

Judy kijelentette: úgy érzi, akkor cselekszik helyesen, ha visszaadja eredeti gazdájának a Mustangot - de elvesztését valószínűleg meg fogja siratni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását