2024. április 19. - Emma

Köztévé a cenzúra ellen

Elképzelhető, hogy a francia közszolgálati televízió nem közvetíti majd a pekingi olimpiai játékokat, ha Kína akadályozni fogja a híradást az esetleges tüntetésekről - közölte Daniel Bilalian, a francia köztévé sportszerkesztőségének vezetője kedden.
2008. március 25. kedd 16:05 - Hírextra

"Pillanatnyilag nem áll szándékunkban bojkottálni az olimpiát (...) de ha a kínai hatóságok valamilyen formában cenzúra alá vonnák a játékokat (...), és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ezt elfogadná, amit egy pillanatig sem hiszek, akkor (...) a France Télévisions elnöke szerintem kétségkívül amellett döntene, hogy nem közvetíti az eseményt" - mondta Bilalian az RTL rádióban.

"De ettől még messze vagyunk, egyelőre meg kell várni, hogyan alakulnak a dolgok" - tette hozzá.
A kínai televízió hétfőn megszakította az olimpiai láng ünnepélyes meggyújtásának közvetítését arra a rövid időre, amíg a kamerák a ceremóniát megzavaró emberjogi aktivistákat mutatták. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet egyik tüntetője "Bojkottáljátok azt az országot, amely lábbal tiporja az emberi jogokat" feliratú zászlót emelt a magasba a kamerák előtt, egy másik társa pedig a háttérből a "Szabadság! Szabadság!" jelszavakat kiabálta a lánggyújtás és a pekingi szervezőbizottság képviselőjének beszéde alatt.

Jacques Rogge, a NOB elnöke a görögországi incidenssel kapcsolatban azt mondta: szomorú, hogy ilyen esemény bekövetkezhet, de legalább nem voltak erőszakos megnyilvánulások.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását