2024. március 29. - Auguszta

Gyurcsány elutazik az olimpiára?

A kormányszóvivő szerint nemhogy döntés nincs, de még a kérdés sem került napirendre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök olimpiai rendezvényeken való részvételéről; Daróczi Dávid ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Kóka János hétfőn arra kért minden ma
2008. március 24. hétfő 20:06 - Hírextra
Az SZDSZ elnöke ide sorolta a nyitó- és záróünnepséget, a fogadásokat, illetve a kínai állami vezetőkkel együtt tartandó sajtótájékoztatókat.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek még annyit mondott, hogy amennyiben Gyurcsány Ferenc utazásáról megszületik a döntés, akkor azt azonnal nyilvánosságra hozzák.

Mint Kóka János közleményében olvasható, az SZDSZ elnöke a Liberális Internacionálé májusi kongresszusának azt javasolja majd, hogy határozottan ítélje el a kínai hatóságoknak a Tibetben és a környező tartományokban március 10-én kezdődött tiltakozásokra adott erőszakos reakcióját. A tragikus események árnyékot vetnek a közelgő olimpiai játékokra, amiért a politikai felelősség a kínai hatóságokat terheli, akik nem teljesítették az olimpiai játékok odaítélésekor tett emberi jogi kötelezettségvállalásaikat - írta a pártelnök.

Az SZDSZ javasolja azt is, hogy a kongresszus fogadjon el egy határozati javaslatot, amely tartalmazza: "Miközben elismeri az Olimpiai Játékok szimbolikus jelentőségét és elismeréssel adózik azon sportolóknak, akik több évi felkészülést követően a versenyzés megtiszteltetésében részesülnek, felhívja a liberális politikusokat és kormányhivatalnokokat, hogy ne vegyenek részt a 2008-as Olimpiai Játékok olyan hivatalos ünnepségein, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak sporteseményekhez".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását