2024. április 18. - Andrea, Ilma

Kevesebb a pollen

Az elmúlt négy évben sikerült csökkenteni a levegőben lévő parlagfűpollen koncentrációját - mondta Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság elnöke a témában csütörtökön Zalaegerszegen rendezett tanácskozáson.
2008. március 20. csütörtök 17:30 - Péterfia Éva
A mezőgazdaságban eddig évente 34-35 milliárd, az egészségügyben 17-20 milliárd forint kárt okozott a parlagfű. Ennek megelőzésére az elmúlt négy évben mérhető eredményeket sikerült elérni: csökkent a parlagfű összpollenszáma a levegőben, és csökkent azoknak a napoknak a száma is, amikor egy köbméter levegőben 100-nál több pollent mértek. Az asztmás és allergiás betegek - 2-2,5 millió allergiás beteg van az országban - számára 30-nál több pollen már komoly gondot jelent - közölte a szakember.

Péterfia Éva beszámolója szerint az elért eredmény nagyrészt annak is köszönhető, hogy 4-6 napra csökkent az ügyintézés folyamata. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis a lakossági bejelentéstől - ami általában az augusztusi virágzáskor történt - a kényszerkaszálásig, 3-4 hónap telt el, amikor gyakorlatilag már beálltak a fagyok.

A tárcaközi bizottság négy évvel ezelőtt döntött a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei tó parlagfű-mentesítéséről is. A Velencei tó és a Tisza-tó környékén sikerült eredményt elérni, de a Balaton környékén nem. Ennek részben az az oka, hogy a zártkertek nagy része idős emberek tulajdonában van, akik nem tudják a telkeiket megművelni, részben pedig a települések közötti érdekellentétek.

Idén a bizottság érdekeltté teszi az önkormányzatokat, hogy nagyobb együttműködés jöjjön létre. A bizottság az adók egy százalékából parlagfű-mentesítésre befolyt 860 millió forintból gazdálkodik. A civil szervezetek a jövőben csak akkor kaphatnak támogatást, ha az önkormányzattal együtt pályáznak, és az ÁNTSZ is csak akkor ad segítséget, ha az önkormányzat is finanszírozza a programot - mondta
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását