2024. október 12. - Miksa

Díjazott fizikus

"Az atomi holográfia felismerésére és megvalósítására vagyok eddigi tevékenységemből a legbüszkébb" - mondta Cser László fizikus, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztj
2008. március 20. csütörtök 11:50 - Hírextra
A közeljövőben a neutronholográfia alkalmazására keres új területeket Cser professzor. "Ezt az új tudományterületet az egész világon egyedül az általam szervezett, magyarországi központú, de nemzetközi csapat (osztrák, orosz kollégákkal együtt) műveli" - mondta.

Cser László fő feladatának az intézet neutronspektroszkópiai kutatásaiban való részvételét tartja. Kutatásában a kondenzált közegekben elhelyezkedő atomok kölcsönhatását tanulmányozza, erre irányultak atomi felbontású neutronholográfiai vizsgálatai is. Ezt a jelenséget Cser ismerte fel, kísérletileg bizonyította és kidolgozta gyakorlati alkalmazási elveit.

A tudós kibővítette a Gábor Dénes-féle optikai holográfia gondolatát. Míg a látható fény csak akkora részletek megkülönböztetését teszi lehetővé, melyek összemérhetők a fény hullámhosszával, azaz mikrométereket, addig a neutronok segítségével ennek tízmilliomod részét is sikerül észlelni. Ezzel a pontossággal egy fémkristályba beépült ötvözőatomot körülvevő környezet helyi torzulása is kimutatható. A módszer jelentőségét az adja, hogy az ötvözőanyag beépülésével a kristályrács szerkezete átalakul és ez az egész ötvözet mechanikus tulajdonságait megváltoztatja. Az új eljárással háromdimenziós kép formájában ismerhetik meg a kutatók a deformálódás mechanizmusát.

Cser László kidolgozta a repülési idő módszerén alapuló kisszögű neutronszórás-vizsgálat alapjait. Ez a módszer oldott, vagy folyadékban lebegő molekulák viselkedésének tanulmányozására alkalmas. Egyebek közt az immunrendszerünk működésében nagy szerepet játszó immunglobulinok szerkezeti változásait vizsgálta így.

A hatvanas évek elején egyetemi tanulmányai során Cser László plazmafizikusnak készült abban a reményben, hogy a tiszta magfúziós energiatermelés a közeljövőben megvalósul. Később Pál Lénárd akadémikus bíztatására a nukleáris módszerek szilárdtestfizikai kutatási alkalmazására tért át.

Kutatómunkája során szabadalmai is születtek. Munkatársaival olyan eszközöket dolgoztak ki, melyek a rendkívül drága neutronforrások hatékonyságának megsokszorozását tették lehetővé. Szabadalmai között van radiográfiai eljárást, mellyel zárt és átlátszatlan falú edényekben, csőrendszerekben folyadékok, például kenőolaj, gépjármű üzemanyag, vagy a hűtőszekrények hűtőfolyadékának áramlása tehető láthatóvá.

Cser László Sárisápon született 1936-ban. Tanulmányait a Lomonoszov Egyetemen végezte Moszkvában.1963-tól az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutatóintézetében dolgozik, 1986-tól tudományos igazgatóhelyettes. 1975 és 1978 között a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet Neutronfizikai Laboratóriumának tudományos igazgatóhelyettese. 1987-től az ELTE egyetemi magántanára. A Fizikai Szemle, az Élelmiszerfizika és a Neutron News szerkesztő bizottságának tagja. A fizikai tudomány doktora (1983), az MTA doktora (1997). Három szabadalom tulajdonosa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását