2024. április 20. - Tivadar

A pokol kapuja előtt

Ivókutat állíttatott a Pécsi Vízmű és a városüzemelési vállalat "A pokol kapujának" is nevezett pécsi Tettye-barlang előtt a víz közelgő világnapja alkalmából szerdán.
2008. március 19. szerda 18:24 - Hírextra

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített pirogránit ivókút immár a tizedik, mely a baranyai megyeszékhely köztereit gazdagítja az önkormányzat, a porcelángyár és a vízszolgáltató összefogásának eredményeként - mondta Nyirati István, a vízmű vezérigazgatója az átadási ünnepségen. Hozzátette: a kútnak a helyiek és a turisták is örülhetnek, ugyanis tiszta, ásványi anyagokban gazdag vizet biztosít a szomjazóknak.

A rendezvényen bejelentették, hogy március végétől újra látogatható lesz a pécsi Tettye-barlang, melyet a XX. század elején még "A pokol kapuja" néven nyitottak meg a közönség előtt.

A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) geológiai és barlangtani szakreferense, Havasi Ildikó korábban az MTI-nek elmondta: a DDNP a Regionális Operatív Program pályázatán nyert 54 millió forintból megerősíttette a mintegy 250 méter hosszú mésztufa barlang falait, a bejáratához fogadóépületet emeltetett, folyosóin pedig a tervek szerint helytörténeti és geológiai kiállításokat rendez be.
A Dél-Dunántúlon az abaligeti mellett a tettyei lesz a második barlang, amelyet a nagyközönség is bejárhat. Igaz, a mésztufa képződmények nem annyira izgalmasak, mint a cseppkövek, de a park munkatársai reménykednek, hogy a nevezetesség így is sok érdeklődőt vonz majd.

Havasi Ildikó elmondta: a barlangot a tettyei forrás hozta létre. Nem tudni pontosan, hogy a természetes barlangüregeket mikor fedezték fel, de az biztos, hogy azok méretét az emberek tovább növelték, és a XIX. században már hivatalosan laktak is bennük.

A barlangot aztán a XX. század elején "A pokol kapuja" néven megnyitották a látogatók előtt. Bejáratánál Zsolnay-kerámiából készült törpéket helyeztek el, bent pedig egy falra erősített papírsárkány és kaszás jelmezbe öltözött önkéntes riogatta a kíváncsiskodókat.

A képződményt néhány évtizeddel később balesetveszély miatt be kellett zárni, az 1990-es években pedig egyik részének beomlását követően még a betemetése is felmerült. Most azonban úgy tűnik: ismét népszerű turistalátványosság lehet belőle.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását