2024. május 9. - Gergely

Az Orbán-kormány nemzetközi szerződést szegett

A választott bíróság a magyar államot és nem a Budapest Airport külföldi tulajdonosát kötelezte kártérítésre, mert 2001-ben az Orbán-kormány nemzetközi szerződést szegett - közölte a Pénzügyminisztérium hétfőn, reagálva Schneller Domonkos, a Fidesz főváro
2008. március 17. hétfő 16:52 - Hírextra
Schneller Domonkos vasárnap tudatta: különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen. Mint mondta, feljelentésének alapja egy dokumentum, amely azt tartalmazza, hogy Veres János pénzügyminiszter a magyar állam képviseletében a kizárólagos magyar állami tulajdonban lévő Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő (FUF) Kft.-vel kötött egy megállapodást. A FUF Kft. "ez alapján 8 millió 700 ezer dollárt, azaz több mint 1,7 milliárd forintot utalt át a magyar államnak."

Ezt az összeget azonban nem a FUF Kft.-nek kellett volna kifizetnie a magyar államnak, hanem a Budapest Airport Zrt.-nek (BA) - tette hozzá. Emlékeztetett rá: a jelenleg német tulajdonban lévő BA tartozott egy kanadai befektetői csoportnak, amit a magyar állam a washingtoni perben kifizetett, és ezután ezt a pénzt az államnak a BA-n kellett volna behajtania.

"Senkinek semmilyen kártérítési fizetési kötelezettsége nem keletkezett volna a ferihegyi utasterminál fejlesztési ügyében, ha 2001-ben az Orbán-kormány nem szegi meg a korábban megkötött nemzetközi szerződést" - közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium közleményében.

Mint írták, mivel azonban megtörtént a szerződésszegés, így nemzetközi választott bíróságra került az ügy, és a választott bíróság a magyar államot évekkel később 76,2 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte, melyet az állam 2006-ban ki is fizetett.

A választott bíróság csak a magyar állam esetében határozott meg kártérítési kötelezettséget - olvasható a közleményben. Hozzátették: az állam a 2001-ben elkövetett kormányzati nemzetközi szerződésszegés következményéért 2006-ban állt helyt, és ki is fizette a 17 milliárd forint kártérítést. A Budapest Airport tulajdonosait ebben az ügyben semmilyen fizetési kötelezettség nem terhelte - jegyezték meg.

Mint írták, miután a per lezárult, megkezdődhetett a 2002 januárja óta már nem működő FUF Kft. végelszámolása. Emlékeztettek rá. a FUF Kft. 1996-ban jött létre a Ferihegyi Repülőtér fejlesztésére, és 2010-ig szerzett jogot az általa felépített 2/B terminál üzemeltetésére, de ezzel a jogával egy 2001-ben Fónagy János által jegyzett miniszteri rendelet következtében nem tudott élni.

A kártérítés kifizetését követően a FUF Kft. teljes egészében a magyar állam tulajdonába került. A kft. kifizette adósságait, és tőkeleszállítást követően további 2,5 milliárd forintot fizetett be az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Kincstári Vagyoni Igazgatóság számlájára - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2008. március 27. 16:13
Orbán jogtalan akciója 17 milliárdjába került az adófizetőknek.
Köszönjük Orbán úr, mindez ön nélkül nem jöhetett volna létre.
Magyarországnak Orbán politikai ambiciója nagyon sokba van, inkább elmehetne szőlőt kapálni!
thurvj97
2008. március 17. 21:10
Nos Schneller úr ezt hogyan foja megmagyarázni Viktornak?Megint öngól. Hú de csúnya!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását