2024. május 8. - Mihály

Gyurcsány a partnerséget várja

A nemzet fejlődéséhez partnerségre van szükség - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Budapesten, a Művészetek Palotájában rendezett ünnepi díszelőadáson.
2008. március 16. vasárnap 09:10 - Hírextra
A vezetők felelőssége, hogy ne diktáljanak olyan tempót és irányt, amelyet a nemzet nem képes követni, hogy értsék, a nemzet fejlődéséhez szükség van partnerségre. Ebben a partnerségben a kezdeményező szerep a nemzet vezetőié. Van mit tanulni mindnyájunknak ebből és itt természetes módon utalok önmagunkra is - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök kiemelte: komoly figyelmeztetés, ha a nemzet egésze vagy nagy része nem tud, nem akar, nem képes osztozni a szükséges cselekvések sokaságában, inkább megriad attól.

Az egység keresése közben el kell dönteni, hogy a "restség egységét, a félelem egységét, vagy az egymás ellen való küzdelem egységét, esetleg a nemzet felemelésének a progresszióban való közös egységét" keressük-e - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint 160 éve, ma és 160 év múlva is arról szól a közbeszéd Magyarországon hogy van távlata a szabadságnak, van távlata az emelkedésnek, van távlata az együttműködésnek.

1848-49 vívmányai közül a szabadság tekintetében "nincs okunk panaszra". A polgári forradalommal, a fejlődéssel azonban "cudarabbul" áll az ország - fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint szombaton az ünnep felemelő, örömmel teli és tiszta volt, még annak ellenére is, hogy atrocitás ért egy magyar fiatalembert Kolozsváron, és megzavarták Demszky Gábor főpolgármester ünnepi beszédét Budapesten.

A valamivel több mint tízperces beszéd után a miniszterelnök átadta az idén alapított Márciusi Ifjak Díjakat. A Művészetek Palotájában ezt követően Hiller István oktatási és kulturális miniszter adta át a kiváló és érdemes művész díjakat és Babérkoszorúkat adott át.

Az est hátralévő részében komolyzenei koncert szerepelt az ünnepi díszelőadás programján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2008. március 16. 11:46
Érdekes gondolatokat, szép beszédet hallhattam ismét Gyurcsány Ferenctől. Magyarország vesztesége az, hogy Gyurcsány egyedül van, a körülötte lévő ilyen-olyan politikusok nem birják az iramot és a színvonalat.
(Zárójelben hozzáteszem, hogy ha csak olyan tempóban lehet haladni, amilyet a nép engedélyez, akkor az ország még jelentősebb mértékben lemarad.)
A fájdalmas lépések elkerülhetetlenek, minél később tesszük meg, annál fájdalmasabbak lesznek.

Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását