2024. május 8. - Mihály

Megnyílt a tekintélyes könyvvásár

Csaknem negyven ország - köztük Magyarország - több mint 2400 kiadója vesz részt a hagyományos lipcsei könyvvásáron, amely csütörtökön nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. tavaly a 127 ezer látogató közül 27 ezer 18 év alatti volt, a programok harm
2008. március 13. csütörtök 13:24 - Hírextra

A lipcsei könyvvásár Európa és a világ egyik legtekintélyesebb nemzetközi könyves seregszemléje. A vasárnapig nyitva tartó vásáron mintegy 1500 szerző vesz részt, s arra mintegy 130 ezer látogatót várnak. Az idei rendezvény díszvendége Horvátország, mégpedig sajátos magyar vonatkozással. A horvát irodalmi kiállítás tanácsadó kurátora ugyanis Dalos György Berlinben élő magyar író.

Tekintélyes a magyarországi részvétel is. A magyar irodalmat mindenekelőtt olyan Németországban ismert vagy bemutatkozásra váró szerzők képviselik, mint Bartis Attila, Dragomán György, Térey János, Végel László és Forgó Léda.

Az "ősi" könyvkiadó centrumnak számító Lipcse hagyományos könyvvására szakemberek szerint az olvasás vására, amit jelez, hogy az elkövetkező napokban a "Lipcse olvas" mottó jegyében mintegy 1900 felolvasói, könyvbemutatói rendezvényre kerül sor. S nem csupán a vásár területén, hanem Lipcse belvárosában is. Ez a filozófia különbözteti meg egyébként a lipcsei vásárt a világ első számú könyvvásárától, a frankfurtitól, amely a legtekintélyesebb üzleti vásár lett.

Noha a lipcsei "könyvoldalak" hivatalosan csütörtökön nyíltak meg, a vásár első díjat a szakma jelenlétében már szerda este átadták. A hivatalos nevén az Európai népek közötti megértés díját ugyanis eddigi munkásságáért a holland író és publicista, a 61 éves Geert Mak vehette át. A 15 ezer euróval járó díj a Szász Független Tatrtomány és a Német Könyvkereskedők Egyesületének közös kitüntetése, s azt 1994 óta ítélik oda Lipcsében.

A lipcsei könyvvásár immár hagyományosan nagy súlyt helyez a közép-, a kelet és a dél-európai irodalom bemutatásra. Az idei súlypontot ugyanakkor emellett a gyermek- és a hangoskönyvek, továbbá a Japántól "örökölt" képregények, az úgynevezett mangák jelentik. Oliver Zille fesztiváligazgató ezzel kapcsolatban egy nyilatkozatban arra emlékeztetett, hogy tavaly a 127 ezer látogató közül 27 ezer tizennyolc év alatti volt, ezért a programok harmada idén is a fiataloknak szól.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását