2024. március 29. - Auguszta

Szaporodnak a polgári perek

A polgári ügyeket tekintve folyamatosan nő, a büntetőügyeket vizsgálva pedig stabilizálódott az ítélőtáblákra érkezett ügyek száma - jelentette ki Lomnici Zoltán szerdán Szegeden. Figyelembe véve, hogy ezek bonyolult, terjedelmes ügyek, a táblabíróságok t
2008. március 12. szerda 15:21 - Hírextra

"Azok a viták, melyek arról szóltak, hogy kell-e ítélőtábla vagy sem, azt hiszem, mára eldőltek, ez a bírósági szint nagyon korrekt és színvonalas ítélkezést hozott" - mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Szegedi Ítélőtábla összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.

Az ítélőtáblák elé kerülő polgári ügyek száma két esztendő alatt nyolcezerről tizenkétezer fölé nőtt, büntetőszakban pedig négyezer körül stabilizálódott a táblabíróságok tárgyalta ügyek száma - közölte az elnök. Figyelembe véve, hogy ezek bonyolult, terjedelmes ügyek, a táblabíróságok terhelése jelentősen nőtt - fogalmazott Lomnici Zoltán.

A táblabíróságokra érkező ügyek 10,8 százalékában a Szegedi Ítélőtábla dönt, a főváros után Debrecenben és a csongrádi megyeszékhelyen a legkomolyabb a terhelés - közölte az OIT elnöke.
Heidrich Gábor, a Szegedi Ítélőtábla vezetője elmondta, az öt éve működő táblabíróság polgári kollégiuma a lezárt 5.674 ügyből négyezret három hónapon belül fejezett be, fél éven belül 1.360 ügyet zártak le, az egy évnél tovább folyamatban lévő ügyek száma 17 volt.

A büntető kollégium - hasonlóan a polgárihoz - nagyon időszerűen ítélkezett, a 2.651 büntetőügy csaknem 85 százalékát három, további 10 százalékát pedig hat hónapon belül befejezték - mondta az elnök. A szegedi táblabíróságra 2007-ben 1.694 ügy érkezett és pontosan ennyit is zártak le - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását